Újvidéki emlékek

1934-ig

Most meg megpróbálom elkezdeni a visszaemlékezést. Az biztos, hogy nagyon rapszodikus lesz, mert azt írom le, ami éppen eszembe jut.

1. (Tata családja)

Apai nagyszüleinket nem ismertük, a háború alatt haltak meg. Nagyapánk, Fehér János sötéthajú, sötétszemű, görögös arcélű, közepes termetű, nagyanyánk kékszemű, világosbarna hajú, kerekarcú nő volt. Nagyapánknak egy nagyon jól menő vendéglője volt a Hunyadi u. 26. alatt. A Szerémségben, Kamenica mellett 11 kat. hold szölleje volt és valamennyi szántóföldjük is volt, de már nem emlékszem, hogy mennyi és hol. 7 gyereket neveltek fel. Antal, Mária, Lajos, András, Albert, Péter és Rozália, de több kisgyerekük meghalt 2 éves koruk előtt.
Péter eminens tanuló volt. Mikor negyedik osztály után a tanítója elment nagyapánkhoz, hogy Pétert taníttassa tovább, nagyapám egy hordó bort küldött neki azzal, hogy többet ezzel ne zavarja. Péter kitűnően leérettségizett, és még azon a nyáron agyonlőtte magát. Levelet nem hagyott, csak találgatták az okát.
Érdekes, hogy a gyerekek egyik része feketehajú, feketeszemű sasorrú volt (Antal, Mária, János és Rozi tanti). A többiek kékszemű, világos hajúak voltak.
Nagyszüleink nagyon szorgalmas, igazságos emberek voltak. Nagy gonddal és szigorral nevelték a gyerekeket.
A családi ház még most is áll. L alakú, az utcára 3 nagy szoba nézett. Az udvarra 4 szoba. Az első világháborúba mind a négy fiút behívták és mind kinn volt a fronton. Először Antal bácsi került haza, de akkor már a szülők meghaltak. Átvette a vendéglő vezetését. Még talán azt kellene ideírnom, hogy Antal bácsi meg Maris néni a háború előtt megnősült, ill. férjhez ment, és mindkettőjük kapott egy-egy házat nagyapánktól. Antal bácsi a Kamenica utcában, Maris néni meg a Báthory utcában. Természetesen a szőlőből is kaptak egy-egy részt, de nem tudom mennyit. Mikor Antal bácsi hazakerült, a vendéglőt feleségével együtt üzemeltették, és mivel Rozi tanti l8 éves volt, és nem tudott beleszólni az üzleti ügyekbe, semmit nem kötöttek az orrára, és a bevételeket sajátjukként kezelték. Mikor a fiuk hazajöttek a fogságból, összejöttek a testvérek megbeszélni a teendőket. A testvérek mondták, hogy a vagyont most négy részre kell osztani, de Antal bácsi meg Maris néni azt mondták, hogy ők kifizették a ház árát és a szőlőt is a szülőknek. Lajos bácsi meg Albert először pereskedni akart, de Tata kijelentette, hogy akkor a fél vagyon rámenne a pereskedésre, osszák 6 felé és a lelkükön szárad, hogy hazudtak.
Közben kifelejtettem, hogy Tata Szegeden a felsőfokú technikumot a háború után fejezte be. Ott ismerkedett meg Mamával. A szegedi Rókus u.-i templomban esküdtek meg.

2. (Mama családja)

Anyai nagyanyánk (Wilhelmina von Metzerich) bécsi lány volt. Arisztokrata családból származott. Azt mesélte Mama, hogy hatan voltak testvérek és az édesapja katonatiszt volt. Nagyon szeretett kártyázni és egy alkalommal sorra elvesztette a földjeit már csak a kastély maradt. Ekkor feltette a kastélyt azzal a feltétellel, aki elnyeri, fel kell hogy nevelje a gyerekeit. Valami olyan rémlik, mintha utána fejbe lőtte volna magát, de ebben nem vagyok biztos. Így került nagyanyánk Nádasdi grófokhoz, ahol később, mint társalkodónőt családtagként kezelték. Nagyanyánk alacsony termetű filigrán teremtés volt (34.-es cipőt hordott). Nagyapánk Róth Róbert szász származású kereskedelmi utazó volt. A Temesvár melletti Zsombolyán született. Magas, nagyon jó kiállású derék ember volt. Hogy hol ismerkedtek meg és hogyan nem emlékszem, de Szegeden telepedtek le. Házasságukból 3 fiú és egy kislány született. Károly eltűnt az első világháborúban, Nándor, aki kimondottan nagyon jóképű magas férfi volt. Ilona (nagymama, akit Lunzának becéztek), és János (Hanzi bácsi). Mama bátyjainak a barátja volt Tata, így ismerte meg Mamát és Szegeden össze is házasodtak.
1920-ban, amikor Tata befejezte a felsőfokú technikumot, elhatározta az ifjú pár, hogy lemennek Újvidékre. Igen ám, de a trianoni békeszerződés alapján Szegedtől nem messze volt a jugoszláv határ. Útlevelük nem volt, Tata pedig elhatározta, gyalog mennek át a határon. Szegény Mama terhesen egy kis csomaggal elfogadta Tata döntését és elindult vele a nagy ismeretlenbe - gyalog. Újvidéken aztán a legnagyobb "szeretettel" várta a rokonság. Ők ugyanis már kiszemeltek egy pár gazdag menyasszony-jelöltet, és megérkezik Mama, terhesen egy kis csomaggal. az egész vagyonával. Mivel Péteren és Tatán kívül senki sem tanult a családból, nem jó szemmel nézték, hogy egy tanítónőt vett feleségül Tata.
Még azt elfelejtettem mondani, hogy Mama Szabadkán végezte a tanítóképzőt, és amikor Szegeden volt a Nagymama még be sem engedte konyhába úgy, hogy a teán kívül mást nem tudott főzni.
Gondolhatjátok, hogy ezek után bekerülni a Fehér családba kész tragédia. Szegény Mama mindezt nem tudta, amikor elindult a nagy idegenbe. Nem is kell mondanom, hogy minden oldalról megindult aztán az intrika - de erről még majd később, most visszatérek Tata hazaérkezésére Újvidékre.
Tata került utoljára haza a háborúból a többiek már otthon voltak. Antal bácsi zavartalanul vezette a vendéglőt, szüretelte a szőlőt stb., és felesége szülőfalujában nagyban építkezett. Mikor a testvérek kérték, hogy számoljon el és osztozkodjanak, azt mondta, hogy nincs mit elszámolni, majd, ha Andris hazajön, akkor osztozkodnak. Úgy, hogy mire Tatáék hazaértek elég feszült volt a helyzet. Két év alatti bevételről továbbra is azt mondta, hogy elment a napszámosokra meg adóra stb. Osztozni pedig lehet, de hat részre, mert Maris néni meg ő kifizették az esküvő után kapott házat és szőlőt. A testvérek először pereskedni akartak, de Tata azt mondta, nincs értelme a pereskedésnek, mert a vagyon egy része rámenne, osszák akkor hatfelé. Először családi házat értékeltették fel, hogy kinek mennyi jut. Nagytata ragaszkodott a családi házhoz, így megegyeztek, hogy Tata kifizeti a testvéreit. Kölcsönt vett fel, amiből a testvéreket kifizette. Munkát kapott Kovács főmérnöknél, mint technikus. Tata nem tudta elviselni a függőséget, hogy valaki parancsoljon neki ezért két év után elhatározta, hogy önállósítja magát, nyit egy lakatosműhelyt és nem dirigál neki senki. Ehhez azonban szükség lesz egy műhelyre. Ezért újra kölcsönt vett fel a Gospodarska Banktól és az udvaron felépíttetett egy nagy műhelyt. Első időben minden rendben ment. Felfogadták Vetti nénit, aki a házban lakott vagy hét gyerekével, ő főzött és tanította Mamát főzni és a háztartási teendőkre.
Itt eszembe jutott egy jó eset Veti néniről. A legkisebb fia, Matyi, mindenben utánozta testvéreit, és amikor ezt Veti néni látta kétségbeesett, hogy Matyi túl okos. Mivel ezt hetekig mondogatta Tatáéknak, megunták a témát és javasolták, vigye el orvoshoz. Veti néni csak ezt várta, vitte Matyit az orvoshoz. Nem tudom, hogy az orvos mit gondolt, de egy doboz pasztillát adott a gyereknek. Veti néni megnyugodott. Nemsokára Matyi iskolás lett. A első osztályt Matyi háromszor járta. Tata azzal szekírozta Veti nénit, hogy sok gyógyszert adott be Matyinak.
Legkorábbi emlékeim ehhez a házhoz fűződnek. Egyszer kis cserép lábosokat kaptunk, és nagy babafőzőcskét rendeztünk Ilonkával. Nekem kellett a kislábasból a vizet kiöntenem és én a kislábast is kiöntöttem és összetört. Ez nagyon sokáig nagy bánatot okozott, annyira, hogy még évek múlva is elszomorodtam, ha ez eszembe jutott.

3. (A családi ház, a szomszédok)

Most a családi házat és a környékét szeretném valahogy érthetően leírni. Az utcafronton három nagy kétablakos szoba volt, ebből kettő volt a mienk. A lakás két szoba, konyha fürdőszoba konyha, előszoba. Az előszoba és a konyha közt egy lépcső volt, ajtó nem volt a két helyiség között. Az előszobából nyílott a pince. Kb.15-20 lépcső vezetett le a pincébe. A pince boltíves volt és olyan hosszú volt, mint a ház. A konyhából nyílt az első szoba. Ez azért volt érdekes, mert a szoba egyik része a pincelejárat fölött volt és ott volt a "patka". A patka kb. 2 méter hosszú volt, a felső része kb. 45 fokban lejtett, majd kb. 1 méter teljesen vízszintes része volt. Szegény Mamának nagyon sok szomorúságot okoztunk mindig, mert az volt a szokásunk, hogy felmásztunk a patka tetejére és lecsúsztunk a vízszintesig, így ha kimeszelték, két nap múlva már olyan volt, mint a tükör a sok lecsúszástól. Gondolom Bandi elég sokszor kikapott eleinte, aztán belenyugodtak, hogy ez ellen nem tehetnek semmit, mert ha nem voltak a szobában, akkor sutyiban úgy is lecsúszkálunk. A másik szobából nyílott a fürdőszoba. Úgy visszagondolva az sem volt kutya, mert a kályhát szénnel kellett fűteni, és mivel csatornázás akkor még nem volt, úgy kellett a vizet az udvarról behordani, melegíteni és a kádból a cső kivezetett az udvarra és valahol a kút mellett folyt el. Nem ásott kút volt, hanem egy karral kellett húzni a vizet (nem jut eszembe, hogy hogy hívják az ilyen kutakat, de a tanyán az iskola előtt is ilyen volt). Az épület többi részét 1 ill. 2 szobás lakásokká alakították. A kétszobásban egy szerb család Rácityék laktak mindig, a többiben időnként cserélődtek a lakók. Ahogy mondtam, Tata egy nagy műhelyt építtetett. Kicsi voltam még és most visszaemlékezve biztos még nagyobbnak tűnik. A műhelyben, az egyik sarokban volt beépítve az iroda. A műhely előtt volt a szaletli. Ez egy nyolcszögletes vasrudakból készített kis ház váz volt körös-körül fapad volt és a közepén egy asztal és kívülről valami zöld futott fel rá. Azt még elfelejtettem leírni, hogy a műhelynek nagy padlása volt és a feljáró a műhely plafonján volt. Tata a létrát elrakta, mert féltett bennünket, hogy fölmegyünk és leesünk, de Bandi nagyon ügyesen hajókötelet kötött fel a padlás gerendájára és az leért egészen a földig, így azon másztunk fel a padlásra Tata legnagyobb megrökönyödésére. Az udvaron volt egy nagy fémlemez-hajlító gép. Kb. 2 m hosszú, 20 cm átmérőjű henger volt egymás mellett 3 db, és ezeket egy nagy kb. 1,5 m átmérőjű kerékkel hajtották. Amikor ezzel dolgoztak az emberek, akkor végig kellett kalapálniuk a lemezt, ez oltári nagy zajjal ment. A ház mögött az L-alak mögött voltak a fáskamrák, a műhely mögött meg a WC meg a disznóól. Az udvarból egy oltári nagy kert nyílott, én nem emlékszem, hogy valamikor is meg lett volna szántva. Ez egy nagy vadon volt gyümölcsfákkal. Szomszédaink Ugranics Miska, ők a műhely oldalán voltak, a másik oldalon meg Szűcs Kálmánék. Tata egyre nagyon kényes volt, mindég félt, hogy a kertben termő gyümölcs nem elég a sok gyereknek, ezért minden vasárnap hajnalban kipécézett két gyereket, akik egy nagy kerek kétfülű kosárral mentek vele a nagypiacra. Elég messze álltunk le Tatától (néha Mama is eljött), mert zavart bennünket Tata alkudozása. Így egész héten rengeteg gyümölcs volt otthun. Egyik alkalommal Péterrel voltunk ketten a kosárral, és akkor Mama is ott volt és leállítottak bennünket, hogy várjuk meg őket, a halpiacra mennek, majd visszajönnek értünk. Nem emlékszem, hogy cseresznye vagy meggy volt, de Péterrel nekiláttunk enni, és a magokat hát szétköpködtük ugye. Nagyon soká jöttek és az lett a vége, hogy a ház gazdája elzavart bennünket a cseresznyével. Egyszer körteérés idején Péter egy meszelőrúdra egy fémbögrét szerelt rá, fölmásztunk a fáskamra tetejére és Kálmán bácsi körtéit a csészével szépen szedegettük és lakmároztunk a fáskamra tetején. Pechünkre Kálmán bácsi észrevett bennünket, nem szólt ránk, hanem Tatával együtt jöttek szemlélni a munkánkat. Hogy Tatától mit kaptunk, jobb ha nem mondom. De Tata megmutatta neki, hogy mennyi ugyanolyan körte van bent nálunk.

4. (A szomszédok)

Még a szomszédokról írok egy pár sort. A 24. sz. alatt Szűcs Kálmán bácsiék laktak. Több lakójuk volt, köztük Pesenyánszkyék is, két fiuk volt kb. velünk egyidősek. A 28 sz. alatt Ugranityék laktak, egy fiuk és két lányuk volt (Miska, Margit és Böske). Szemben velünk az utca túloldalán Takácsék laktak, egy fiuk és egy lányuk volt (Jani és Cunka). A mi utcánkkal párhuzamosan a Kamenicai u. volt és a házak kertjei mögött a vasútállomás és rengeteg sínpár. A másik irányban volt a Báthori u. és az Epres ucca. Az Epres u. házak kertjei mögött volt a temető.

5. (Az utca)

Mi a Hunyadi u. 26. alatt laktunk, a 24.sz.alatt Szűcs Kálmán bácsiék háza volt. Kálmán bácsi valamikor tisztviselő volt, most mindene a kertje volt. A házban több lakója is volt, köztük Pesenyánskyék, akiknek két kb. olyan korú fiai voltak mint mi. A 28. szám alatt Ugranityék laktak, szőlőgazda volt és három gyerek volt, Miska, Margit meg Böske, szintén a mi korosztályunk. Szemben velünk a 25. sz. alatt Takács János bácsi, gazdálkodó, egy fiuk Jani meg a Cunka lányuk, hogy mi volt a rendes neve Cunkának nem tudom, de egy nagyon szép barnahajú eleven kislány volt. Takácsék mellett Rókáék, mellettük meg Rédliék laktak. Az egész ucca rendezett földszintes házból állt. Aszfaltos járda volt mellette fasor, de hogy az utca ki volt-e kövezve, nem emlékszem. Az ucca végén állt egy aranyos kis ház, mint a mesékben. Ott lakott Puczovsky Ondréj azt hiszem szlovák eredetű bácsi a feleségével. Mindketten nagyon öregek voltak. Az udvar tele volt gyönyörű virágokkal, és a kert közepén állt egy pici ház egy helységgel, ott volt Puczovsky bácsi suszter műhelye. Nagyon szerettünk odamenni, mert gyerekük nem volt és nagyon szeretett mesélni. Még most is a szemem előtt van, ahogy mesél mi meg a kerek suszterszéken ülve szájtátva hallgattuk élményeit. Eszembe jutott egy eset. Péter úgy 5 éves lehetett, húsvét előtt Bandival üzent, hogy kész van a cipő mehetünk érte. Nem tudta senki, miről van szó csak Péter lapított. Tata elment Puczovsky bácsihoz és legnagyobb meglepetéssel tudta meg, hogy Péter egy magas szárú lakkcipőt rendelt magának húsvétra. Tata persze kifizette, hazahozta, nagyon nevettek Mamával és megmagyarázták Péternek, hogy ilyet nem lehet csinálni. Még most is csodálkozom, ha eszembe jut, hogy Péter akkor nem kapott ki.
Az utca nevezetességéhez tartozott még Jula mama. Nem is tudom hogy jellemezzem. Magas, erőstestalkatú, szénfeketehajú, a haját kontyban hordta. Egyszer Mama pont a hajunkat mosta, amikor beállított és megdöbbenve látta Mama ténykedését. Szerinte a hajmosás felesleges és káros az egészségre, mert ő pl. az esküvője előtt mosta meg utoljára a haját (Jula mama akkor kb.55-60 éves volt). Szóval ez a Jula mama volt a környék mindentudója. Ha valakinek valami baja volt, a közeli utcákban is Jula mamát hívták. Ő eret vágott, szemverés ellen gyógyított, akármilyen betegségük volt, hozzá fordultak, a mindentudóhoz. Haragudott is Mamára, hogy képes drága pénzt kidobni orvosra, amikor ő itt van kéznél és biztos meg tud mindent gyógyítani, de Mama hajthatatlan volt ezen a téren. Azt még el akarom mesélni, hogy volt egy húga, akinek egy nagyon szép lánya volt és elvette egy ügyvéd. Már a neve nem jut eszembe, de rettentően sokat mulattak Mamáék rajta, mert mindenképpen helytakart állni, mint ügyvéd-anyós. Bedaueroltatta a haját, elképesztően kifestette az arcát, vérvörösre a száját és kimondhatatlan "modernül" öltözködött. Meg akarta játszani az úrinőt és ez Mamáék szerint irtózatos volt. Még megemlíteném Péter bácsit (nem jut eszembe a vezetékneve), aki Tata katonabarátja volt és arról volt nekünk híres, hogy volt egy gólyája. Valamikor törött lábbal találta, meggyógyította, és azóta az udvarán volt, nem ment sehova. Ennyit az utcánkról.

6. (Az utcánk)

Még egy-két dolgot elfelejtettem beírni, ami jellemző volt az uccánkra. Tőlünk a második házban, Ugranityék után lakott Fülöp Vince. Szegény alacsony, púpos volt, Tatánál pár évvel fiatalabb. Rozi tantit vele csúfolták, majd a nagylányokat sorba, így nekünk is azt mondták, hogy a Vincéhez megyünk feleségül. Nem tudom miért, de az illető lány mindig sírt, hogy csak azt ne. A mi utcánkban szinte csak magyarok laktak és a Báthori meg az Epres u.-ban is. Egy kivétel azért volt, mert Maris néniékkel szemben egy szerb család, az Aradszkiék laktak. A férfi a bíróságon dolgozott és azzal szórakozott, hogy gyakran fel-feljelentgette különböző ürügyekkel a környékbelieket. Egyszer Mama is idézést kapott a rendőrségről. Bement, mivel szerbül nem tudott, német tolmács segítségével kommunikált a rendőrtiszttel. Az volt a vád, hogy két olyan kép van a lakásunkban, amelyeket el kell tüntetni, mert már nem emlékszem a képek címére, de egyiken Petőfi, a másikon Kossuth is rajta volt és ez volt a baj. Igen! Ez a két kép a hálószobában van és ott is marad, mert ha magyar ruhába öltözöm és magyar zászlóval a kezemben az utcán énekelem a magyar himnuszt, akkor behivathatnak és el is ítélhetnek, de hogy a szívemben és a hálószobámban mi van, senkire sem tartozik. Hazajött és többet nem zaklatták ezzel az üggyel.
Ezek az utcák a gyerekzsivajtól eltekintve aránylag csendesek lettek volna, ha Tata nem a hajnali órákban kezdte volna a munkásaival hengerelni a vaslemezeket. Úgy képzeljétek el, hogy egy nagy tábla vaslemezt betették a hengerek közé két segéd óriási kalapácsokkal verte, egy meg hajtotta a nagy kereket, ami a hengereket forgatta. Az az érdekes, hogy egyetlen egyszer sem hallottam arról, hogy valaki is szóvá tette volna ezt az oltári zajt.
Reggel aztán megindult az élet. Először az újságárus kiabálta végig az utcát: "Reggeli Újság. Polilitika Vreme, Deutsches Volksblat, Pravda". Aztán sokáig csend, majd a kocsikon áruló dinnyés, jeges, meszet árulók, majd a faszenet áruló cigányok kocsija is elment. Megint csend.
Egyszer nagyon kikaptunk Péterrel Tatától, mert Péter szólt, menjek vele, mert itt van Huhu Mári. - Havonta 2-3-szor megjelent egy 50 év körüli elképesztő kinézetű nő. A haja őszülő, a válláig ért fésületlen, a ruhája szakadt, koszos, nyáron mezítláb zavarta az utca gyerekeit, akik kiabálták: Uhu Mári! Huhu Mári. - Péterrel kimentem, persze, hogy kiabáltunk mi is, megzavart bennünket és futva menekültünk be. Tata észrevette, csak annyit kérdezett, Huhu Mári volt-e. Péter kb. 4-5 éves lehetett, én két évvel idősebb. Hazudni nem mertünk és bevallottuk, hogy mi is kiabáltunk. Úgy kikaptunk a gumibottal, hogy napokig még leülni sem tudtunk. Mikor a sírást abbahagytuk, Mama elmesélte, hogy Huhu Márinak behívták katonának a férjét is meg a fiát is, mindketten kikerültek az olasz frontra, és Huhu Mári egy nap kapta meg az értesítést, hogy mindketten hősi halált haltak, ebbe őrült bele. Többet nem csúfoltuk. Úgy emlékszem Ilonka sokkal komolyabb volt, nem vett részt az ilyen disznóságokban.

(Tata)

Tata nagyon szorgalmas, fáradhatatlan volt. Ahogy írtam, legtöbbször hajnali 4-5 órakor kezdte a munkát. Reggelire mindig nagyon tartalmasat evett és délig dolgozott, nagyon sok munkája volt és mindig 2-3 segéd meg egy inas segédkezett a munkában. Az volt a helyzet, hogy az emberektől is megkövetelte a munkát, nem tűrte az "amerikázást". Pont délben jött be ebédelni. Nagy baj volt, ha nem volt kész az ebéd. Ebéd után mindig lefeküdt egy fél órára, úgy aludt délután, hogy ha be is volt sötétítve, a fejére tett egy kalapot, és ilyenkor még a közelibe se lehetett menni és nagyon csendbe kellett lenni. Alvás után folytatta a munkát vacsoráig. Mindig együtt vacsorázott a család. Ilyenkor kellett beszámolni a napi eseményekről. Szerettük Tatát, de nagyon féltünk tőle, mert nagyon szigorú volt. Vasárnap legtöbbször nem dolgozott. Reggel kiment két gyerekkel, néha Mama is ment a nagypiacra gyümölcsért. Korán kellett menni, mert nekünk fél kilenckor kezdődött a diákmise a nagytemplomban, ami kötelező volt. Mikor hazaértünk, volt úgy hogy Tata ünneplőbe vágta magát, elment a templomba és onnan a testvéreihez. Mindig tudtuk, volt e Tantinál, mert ha volt, azzal állított haza: "Ilka kész az ebéd?" Tanti ugyanis minden alkalommal felcukkolta Mama ellen. Ha otthon volt, jött a haddelhadd. Akit elkapott, le kellett egy kis sámlira ülni mellé, és a "Reggeli Újságot" a-tól cettig fel kellett olvasni. Ha valamit rosszul olvastunk, egy koppintást kaptunk a fejünkre. Nem is kell mondanom, hogy igyekeztem mindig minél távolabb lenni tőle, és csak akkor kerültem elő, ha már megvolt az áldozat.

7. (Vasárnapi ebéd)

Eljutottam a vasárnapi ebédhez. Azt tudni kell, hogy válogatás nem volt. Igaz, vasárnap nem is válogatott senki, mert Mama mindig nagyon finomakat főzött. Az ebédfőzésnél viszont segíteni kellett, krumplit pucolni, salátát mosni, panírozni a húst, teríteni. Az asztalnál nagyon rendesen viselkedtünk, hogy Tatát föl ne mérgesítsük. Szegény Mama úgy kiszolgálta Tatát mint egy rabszolga. Minden gondolatát leste. Ebéd után a lányok mosogattak és rendbe hozták a konyhát. Tata akkor is lefeküdt egy fél órára (most azokról a vasárnapokról írok, amikor a Hunyadi u.26 sz. alatt laktunk, azaz Janka Sibinjanina 26).

(A sziget)

Ha szép idő volt, ment az egész család a szigetre Fehér Pista vendéglője kerti helységébe (Pista Antal bácsi nagyobb fia volt). Dunának Újvidéknél van egy holt ága, a kis Duna. Ott volt a tengerészeknek a laktanyája és mindig sok hajó volt. Tulajdonképpen két holtága volt párhuzamosan, az első tengerészeké, a második vette körül szigetet. A szigeten volt Fehér Pistának a vendéglője. Mamáék leültek egy asztalhoz, nekünk limonádét rendeltek és ott játszottunk a Duna mellett a homokban, meg néha fürödtünk is. Tatának volt egy csónakja, ami valamikor egy tengeri hajó mentőcsónakja volt. Ez kb.8-10 m hosszú és kb. 2 méter volt a legszélesebb részén. Körbe-körbe padok voltak és motor hajtotta. Ez a csónak ott volt a kis Dunán Pistáéktól kb. 100m-re. Egy kirándulásra emlékszem, amikor késő este értünk vissza és elromlott a világító berendezés, de valahogy a végén megoldották, csak tudom nagyon kicsi voltam és nagyon féltem. Mama nem szeretett a szigetre menni, mert nem szerette Pista feleségét Évicát.
Rossz idő esetén különböző társasjátékokat játszottunk, vagy főzőcskéztünk, babáztunk. A legnagyobb örömünk az volt, ha Mama mesélt, de erről majd legközelebb.

8. (Bundzsi)

Eszembe jutott egy pár dolog, ami még ahhoz a házhoz fűződik és leírom, míg el nem felejtem. Télen mindig nagyon meleg volt nálunk, mert egy fűrészporos kályha befűtötte az egész lakást. Ez a kályha henger alakú volt és ugyan ilyen csak kisebb betétje volt. Két henger alakú fát kellett beletenni, egyet az ajtónyíláshoz, egyet meg a közepébe kellett állítani. Mikor ez megvolt, fűrészport kellett belerakni és ledöngölni. Ezt meggyújtották és egész nap égett körbe-körbe és pokoli meleg volt körülötte meg az egész lakásban. A fűrészport a pincében raktározták. Volt egy keverék kutyánk, a Bundzsi, neki télen az előszobában a pince előtt volt a helye. Egyszer éjjel nagy ugatásra ébredtek fel Mamáék és az egész lakás egy füst volt. Kiderült, hogy begyulladt a fűrészpor, és olyan nagy füst volt, hogyha nem ébredtek volna fel a kutya ugatására, az egész család füstmérgezésbe hal meg, de a ház is leégett volna.

(Robika)

29.-ben volt egy aranyos kistestvérünk, Robika. Akkor egy éves volt és nekünk kellett rá sokszor vigyázni. Még most is a szemem előtt van szőke, göndör haja, kék szemei, ahogy nevetett ránk. Úgy egy éves lehetett. Robika megbetegedett, tüdő- és agyhártyagyulladása volt. Mama napokig egy pillanatig sem aludt. Az orvos (Bayer dr.) megmondta mamának, hogy nem tudja megmenteni. Egyik nap legnagyobb csodálkozásukra a kis Robi kinyitotta a szemét, és azt mondta "Mama oppá". Mama fölemelte mire Robika: "Baba pá-pá!" majd Tata oppá! Tata is a karjaiba vette, neki is mondta "Baba oppá!". Nemsokára rá meghalt. Mama szerint elbúcsúzott tőlük.

(Trangyamen)

Egyszer szüretre voltunk hivatalosak Lajos bácsiékhoz. Nagyon szerettünk kimenni a szőlőbe Péterrel meg Ilonkával, sokat szórakoztunk, szaladgáltunk az unokatestvérekkel a szőlőben. Mert ahhoz még nagyon kicsik voltunk, hogy hasznunkat vették volna. Hazafelé szekéren ment mindenki haza Újvidékre, Kamenicán és Péterváradon át a hídon értünk be a városba. Péterváradon a vár alatt van egy kb. 2 km hosszú, meredek út, az egyik oldalon a vár a másikon meg egy lejtő egész a Dunáig. Mama, Péter, Ilonka is ott voltak meg még ahányan felfértek. Tata meg Bandi másik szekéren volt. Ezt a lejtős utat a vár alatt úgy hívják: Trangyamen. Mikor a szekér elért a lejtős útig, a lovak megbokrosodtak, mi odabújtunk Mamához és mivel mindenki meg volt rémülve, mi is féltünk és minden gyerek elkezdett hangosan sírni, ez kellett csak a lovaknak. A kocsis üvöltözött, mi ordítottunk, a lovak meg rohantak le a lejtőn. Hogy ezt hogy úsztuk meg ép bőrrel ma sem tudom, de az biztos, hogy Mama is akkor volt utoljára szekéren a szőlőben. A Trangyamenthöz még egy emlékem fűződik. Tata motorral ment el valamilyen üzleti ügyben a Szerémségbe, és a motoron hátul vitte Bandit. Mama várta őket haza, csak nem jönnek (és most az idővel nem vagyok tisztában, hogy csak másnap jöttek-e meg), mert a szemeim előtt van Tata, ahogy a kerten át bepólyázott fejjel, több helyen bekötözve belép az udvarra. Kiderült, hogy a Trangyamenton a motor első kereke egyszerűen kiesett, Tatát meg Bandit meg feldobta. Tata egy szögesdróton akadt fenn és lógott, Bandi meg egy füves árokba repült bele és nagyobb baja nem lett. Tatát, Bandit bevitték a kórházba és ott látták el őket. Utána nem emlékszem, hogy motorozott volna.

(Tekija)

Eszembe jutott Tekija. Ez egy kis búcsújáró hely volt. Pétervárad után első vagy második falu, nem Kamenica felé kellett menni, hanem arra merőlegesen. Tekiján lakott Tata egy nem tudom hányadfokú unokatestvére, Fehér János bácsi és felesége, Zsuzsa. Mindketten alacsonyak voltak, de Zsuzsa néni szélesebb, mint amilyen magas volt. Egy aranyos parasztházban laktak, nagy udvarral, kerttel és az egész koronája az volt, hogy a kertjük végén egy kis patak csörgedezett. Nem sokszor voltunk ott, de akkor nagyon jól éreztük magunkat, mert Zsuzsa néni finomakat főzött és mi egész nap a patak mellett, vagy a patakban játszottunk. Ezt azért írom le, mert nem sokkal utolsó látogatásunk után hallom, hogy Tata meséli Mamának, hogy a Zsuzsa nénit letartoztatták, mert megmérgezte János bácsit. Többet nem tudtam meg, mert mikor észrevették, hogy ott sündörgök, abbahagyták és soha többé nem hallottam róluk.

8.a. (Tata barátai)

Tatának két barátjáról szeretnék írni. Az egyik Horn Miska bácsi, aki magas, nagyon csinos és mindig nagyon elegáns bácsi volt. Egyszer egy vasárnap délután a szaletliben ült a család, amikor Miska bácsi megjelent, csak arra emlékszem, hogy hófehér nadrág volt rajta. Egy széket hozott a szaletli bejáratához, mert a padra már nem fért el. Egyszer felállt, hogy süteményt vegyen, vagy bort öntsön, nem tudom miért, nem is érdekes. Az inkább, hogy amikor felállt, mi a Péterrel kihúztuk alóla a széket, és mikor le akart ülni, a földre huppant. Nagyon megütötte magát és a fehér nadrág tiszta föld lett. Hogy mi mit kaptunk Tatától azt már nem kell mondanom, de ebben az életben se felejtettük el és senki alól nem húztuk el többet a széket, az biztos.
A másik barátja Bodó Gyurka bácsi volt. Nem szerettük, mert bement Tatához a műhelybe, Tata meg arra hivatkozva, hogy nem ér rá, beküldte Mamához. Alacsony, köpcös vöröses haja volt és mindig borostás a képe. Beült a szobába és akármilyen meleg volt nem vetette le a kabátját, nem szerettük, mert órákig ott ült, és bennünket nagyon zavart, mert "viselkedni" kellett. Ilonka meg is állapította, hogy büdös volt, de ezt nem mertük Tatának vagy Mamának elmondani. Hát őket is csak a Hunyadi u. 26. sz.alatt láttuk, később nem is emlékszem, hogy eljöttek volna.
Tatának mindig több biciklije volt. Egyszer egy bácsi, nem tudom már a nevét, kölcsönkért egyet, mert sok elintéznivalója volt a városban. Ja, akkoriban minden kerékpáron volt egy kb.10-szer 20 cm-es tábla, azon a bicikli tulajdonosa meg a címe volt ráírva. Szóval kölcsönkérte és elment. Pár hónap múlvaTatát behivatták a rendőrségre, mert az illető elütött egy sarki forgalmi rendőrt. Hogy mi lett a vége nem tudom, nem emlékszem már.
Galambos Miska Tata katona barátja volt, aki Magyarországon élt, de olyan 5-6 éves lehettem, amikor megjelent Újvidéken. Tata befogadta és ott dolgozott. Egyszer hallottam, amikor Tata mesélte Mamának, hogy a Miska keze nagyon ragad. Akárhova mentek, Miska mindig meglepte Tatát. Mikor hazajöttek, hol ezt hol azt hozott haza. Azt tudom, hogy akkor kellett neki elmenni tőlünk, amikor egy reggel egy kis kirakatszekrényt talált Tata a műhelyben, amelyben vagy 6-7 db. női cipő volt, de csak a jobb lábra való. Miska bácsi elutazott valahova Szerbiába, de Tata azt mondta neki, hogy ide többet nem jöhet hozzánk a sok lopás miatt.

(András-napok)

Most nem írok többet, még gondolkozom, hogy mire is emlékszem, ami ebben a házban történt, hogy azt is leírjam, és utána rátérek a költözködésre és a további életünkre. Na ugye eszembe jutottak az András napok. Mindig András napelőtt volt a disznóvágás, Tata névnapján disznótoros vacsora. Ebben a lakásban elég gyakran jöttek el Tata névnapjára a testvérei. Már az asztalnál ültek, mikor behallatszott az utcáról Farkas bácsi cigányzenekara. "Az asszony ingatag........" Mindig ezzel jöttek. Hogy meddig maradtak, nem tudom, de ott vacsoráztak. Vacsora után még maradtak, bennünket meg lefektettek.

(Elszámoltatás)

Tata nagyon szorgalmas ember volt szeretett dolgozni és nagyon keményen dolgozott hajnaltól sokszor még késő estig is. A számlákat Mama írta és nála volt a pénz is. Ha valamire pénzt kellett kiadni, csak Tata engedélyével lehetett. Időnként mégis elszámoltatta Mamát fillérről-fillére, pedig mindig csak Tata utasítására adott ki pénzt. Kicsi voltam, de ez megmaradt bennem és mindig igyekeztem minél messzebb lenni az "elszámoltatástól"

9. (Tata)

Tatáról már iram, hogy nagyon szeretett dolgozni, bírta a munkát, és a szemünkben ő volt a legerősebb ember a világon. Akkor még nagyon jól ment a műhely, Tata keresetének legnagyobb részét a műhelybe fektette, munka közben fütyörészett, ha valami nem stimmelt, akkor káromkodott. Olyan cifrán minden képzeletet felülmúló káromkodás volt ez. Jövedelme másik részéből fedezte a család kiadásait. Bennünket katonásan nevelt. Emlékszem, kicsi voltam, este kellett kipucolni a cipőket. Előfordult, hogy sorba kellett rakni a cipőket és Tata leellenőrizte, nem kentük-e a pasztát a sárra, jól lekeféltük-e előtte.

(Veti néni Erzsi lánya)

Említettem már Veti nénit. 6 vagy 7 gyereke volt. Az egyik lánya nem volt teljes, mert Mama mesélte, hogy egyszer elküldte okmánybélyegért, de mivel sokan álltak a boltban (trafikban), Erzsi - így hívták a lányt - a trafik mellett lévő hentestől töpörtyűt hozott bélyeg helyett. Egyszer Mamáék Belgrádba utaztak, és Veti néni gondjaira bízott bennünket, azzal, hogy mákos tésztát főzzön, mert nagyon szeretik a gyerekek. Veti néni Erzsire bízta a főzést és este, mikor Mamáék hazajöttek, sírtunk, hogy nem jó a mákos tészta. Kiderült, hogy Erzsi hagymát pirított a mákos tésztára. Később hallottam, hogy Erzsi egy bosnyák kucséberhez ment férjhez, és leköltöztek Boszniába.

(gyerekkor)

Nagyon jól éreztük magunkat ebben a házban. Élveztük, hogy sokan voltunk és sokat játszottunk. Nyáron sokat voltunk mezítláb és ezt nagyon élveztem. Legtöbbször a jó időben estefelé bicikliztünk. Mindig olyan jó érzéssel gondolok a téli délutánokra, amikor a Mamával a kályha közelébe telepedtünk le, Mama ölében mindig a legkisebb gyerek, és Mama mesélt. Szépek és meghittek voltak az ünnepek - Karácsony - húsvét. Sajnos ez a szép gyerekkor lassan-lassan elmúlt és jöttek a nehéz évek.

9.a. Nehéz évek.

Mikor a harmincas években volt a nagy világválság, családunk erősen megérezte. Először hitelben dolgoztattak, de megadni a tartozást nem tudták, így kezdődtek a szomorú napok. Először is Tata nem tudta a banknak fizetni a részleteket, később már a kamatot sem tudta folyósítani, így a végén az lett az eredmény, hogy Tatát elárverezték. Mi gyerekek erről, az előzményekről nem tudtunk semmit, mert velünk nem nagyon szokták közölni, és ha erről beszéltek Mamával, elküldtek bennünket, csak azt vettük észre, hogy gondjaik vannak. Hogy hogy történt az elárverezés, nem tudom, nem voltam otthon. Annyit tudok, hogy Tatának csak a legszükségesebb szerszámok, a lakásból az ágyak, asztalok, egy pár szekrény maradt meg. Még maradhattunk volna, mint lakók a lakásban, de Tata szerint nem lesz lakó a saját házában. Abban az időben sok kiadó lakás volt, de Tata azt mondta, hogy nem megy sehova lakónak, nem ugrál egy házigazda kénye kedve szerint. Ez az én véleményem, ahogy Tatát ismertem. Így aztán a következő lett a megoldás. Az utca végén libás Kati néninek volt egy nagy kertje, úgy visszagondolva kb. 300 négyszögöl. A kert egyik oldala az utcára nyílott. Hát ezt a kertet vette meg, vagy bérelte, nem tudom, de itt lett pár évig az otthonunk. Tata építtetett egy "házat". Úgy kell elképzelni, hogy először gerendákból építették, és a gerendák közé rakták élivel a téglákat, tehát a fal olyan 8-9 cm vastag volt. Egy téglalap alakú, kb.10-12 m hosszú és kb. 5 m széles épület volt. A téglalapot aztán kettéválasztották, 3 m a műhely, 8-9 m hosszú a "lakás". A műhelynek egy kétszárnyú deszka ajtaja volt, ablaka nem volt. A "lakás"-nak 3 olyan vasrácsos ablaka volt, amit a műhelyekre szoktak tenni. Egy ajtaja volt, deszkából "összetákolt". Egy tűzhely volt, ágyak, szekrény és asztalok székekkel. Arra nem emlékszem, hogy kályha volt e benne. A "ház" az udvar közepén volt párhuzamosan az utcával. A műhely előtt volt a hengerlőgép, már nem tudom, hogy is hívták, pedig volt neki pontos neve. A ház mögött volt a disznóól meg a WC. Nem lehet leírni a lakás hangulatát. A padlója első évben friss letaposott kerti föld, így az egész lakás nedves, párás volt. Persze a legnehezebb Mamának, meg Tatának volt. Mi gyerekek először csodálkoztunk, majd igyekeztünk alkalmazkodni az új helyzethez.
Aztán történtek itt is tragikomikus esetek. Egyszer csak leválasztottak a bejárati ajtó felől deszkával kb. 2 méter széles "helyiséget" ez volt Ilonka meg az én lakosztályom. Nem volt más benn, mint két ágy meg valamilyen szekrény. Persze "modernizáltuk" a lakosztályunkat, mert színes linóleummal bevontuk a deszka válaszfalat, meg az ajtót is. Egyszerűen majd meghaltunk a gyönyörűségtől, hogy milyen lakájos lett a szobánk. Az ágyakat letakartuk, és a padló is már jól le volt taposva és szombatonként fel is mostuk.
Egyik éjjel arra ébredtünk, hogy valaki van a szobánkban, méghozzá erősen röfög. Kiderült. hogy a hízók kitúrták az alapnélküli falat, és bejöttek hozzánk a "lányszobába". Persze először megrémültünk, de később nagyon sokat nevettünk ezen a hívatlan látogatáson.
Öcsi egész pici volt, a ház előtti kertbe szokta Mama kitenni levegőzni.
Nagyon szűkösen éltünk sokáig. Az volt az érdekes, hogy amíg itt laktunk, egyetlen egy rokon se látogatott meg bennünket, még az utcát is elkerülték.
Ebben a szűkös világban történt meg, hogy Bandi új télikabátot kapott. Bandiról tudni kell azt, hogy két dolog érdekelte, az indián regények, krimik meg a futball. Legjobban persze a foci. Egyik téli napon tanítás után fociztak egy téren és Bandi kabátja volt az egyik kapufa. Na és foci után a kapufa maradt a téren. Hogy mit jelentett akkor a kabát elvesztése a családnak? Sokat. Bandi nagyon kikapott, de hát a verés nem oldott meg semmit.