Elindulás az ügyvédi pályán

1936. januártól 1938. januárig

Milyen pálya az ügyvédi pálya?

Az ügyvédi pálya egyike a legsokoldalúbb pályáknak.
Egy ügyvédnek - ha az ügyfele úgy kívánja - otthon kell lennie a pénzügyi kérdésekben, a közgazdasági kérdésekben, az építészetben, a gépészetben, az orvostudományban, a kriminológiában, a pszichológiában, a filozófiában, stb. és természetesen a jogtudomány minden ágában.
Lehetséges ez? Kérdezheti bárki.
Ez lehetetlen! Mondhatja bárki.
És igaz ez is, és igaz az is.
A jogviták - akár személyek, akár intézmények, vállalatok között - felmerülhetnek az élet minden területén.
De a jogkérdések sohasem önmagukban, az élettől elvonatkoztatva jelennek meg, hanem mindig valamely konkrét élethelyzettel kapcsolatosan.
Ennek a konkrét élethelyzetnek a lényegét megismernie az ügyvédnek legelőször, amikor egy ügyet el akar indítani, vagy egy megindított vitában a támadást kell kivédenie.
A vita jogi részét a bíró dönti el.
A vita szakmai részében a döntő szó a szakértőé.
De az ügyvédnek vitatkozni kell a bíróval jogkérdésekben, mert vitathatatlan, hogy a jog rugalmas, azt többféleképpen is lehet magyarázni, a különféle életviszonyokra többféleképpen alkalmazni.
De vitatkozni kell a szakértővel is, mert a szakértő sem tökéletes, másrészt más eredményre jut, ha egyik és más eredményre, ha egy másik tényezőt tart súlyponti kérdésnek a konkrét ügyben.
Gyakorlatomban mindkét esetre adódott számtalan példa.
A későbbiekben mindkét esetre felhozok olyan konkrét példát, amely úgy miniszteri, mint legfelsőbb bírósági szinten nagy port vert fel és példaértékű lett.
Mindkét, sok millió forint sorsát érintő vitában a Nitrokémia Ipartelepek volt a felperes, az alperes pedig az általam képviselt Veszprém-megyei Állami Építőipari Vállalat, illetve a Balatonkenesei Egyetértés Mg. Termelőszövetkezet.

Indulás az ügyvédi pályán

1935. decemberben abszolváltam a debreceni jogtudományi egyetemen. Arra tekintettel ugyanis, hogy 1936. szeptemberére behívásra jegyeztek elő a katonasághoz, fél év tanulmányi kedvezményt kaptam.
A katonaság megkezdéséig azonban le akartam tenni a jogi doktori cím megszerzéséhez szükséges három szigorlatot.
Ez akkor is nagy feladat lett volna, ha zavartalanul készülhettem volna a vizsgákra.
Zavartalan felkészülésről azonban szó sem lehetett, hiszen decemberben részt vettem a budapesti Városi Színházban rendezett magyar tornászbajnokságon, amely egyúttal első válogató verseny volt az 1936. nyarán Berlinben rendezendő olimpiai bajnokságra, a lólengésben hatodik, összetett versenyben pedig bent voltam az első tíz között. Így további javulás esetén reményem volt arra, hogy bekerüljek a nyolc tagú csapatba.
További hátrány volt, hogy az 1935. évi főiskolai világbajnokság előtt elszenvedett gyomormérgezésből nem gyógyultam ki, továbbra is diétás kosztot kellett fogyasztanom.
Ennek ellenére januárban sikerrel letettem az első szigorlatot és áprilisban a második szigorlatot.
Áprilisban részt vettem a Debrecenben rendezett olimpiai dísztorna ünnepélyen, amelyen a teljes magyar olimpiai válogatott keret elindult, köztük Pelle István a kétszeres olimpiai tornászbajnok is.
Sikerült elkészülnöm a harmadik szigorlatra is.
De egyre nem számítottam. Arra, hogy Dr. Haendel Vilmosnak, a politikai tudományok professzorának kitűnő memóriája van. Nevezett ugyanis hírhedt volt arról, hogy rendkívül hiú volt és az indexben az első, második, vagy harmadik helyre lehetett írni a nevét a különböző tantárgyak sorában. Én ezt csak utólag tudtam meg annak idején, amikor harmadéves koromban a politikát már beírtam az utolsó sorba.
Megjegyezte.
Így adódott, hogy amikor 1936. júniusában a harmadik szigorlatra jól felkészülten megjelentem, a professzor jól megnézett, három, addig még soha nem hallott kérdést elhadart, s már mondta is, hogy: elmehet! Így hiába feleltem meg jól a másik szigorlati tárgyból, az eredmény az lett, hogy pótszigorlatra kellett mennem. Mégpedig másfél év múlva, mert közben szeptemberben bevonultam a nyíregyházi tüzérekhez s leszerelésem után 1937. december 22-én jutottam túl a politikai tudományokon és kaptam kézhez a jogi doktorátus megszerzését igazoló díszes oklevelet.
Az 1936. évi berlini olimpiai bajnokságra sem sikerült eljutnom, mert hiába szerepeltem jól az 1935. évi decemberi első válogató versenyen, a második és harmadik válogató versenyre már meg sem hívtak. Akkor is volt sportdiplomácia, budapesti és debreceni egyesületek tornászai vetélkedtek a 8 tagú csapatba bekerülésért, én sem budapesti, sem debreceni nem voltam már, hanem egy dunántúli (balatonalmádi), sem a versenybírók, sem az egyesületek által nem támogatott tornász.
---
Így történt, hogy 1937. karácsony ünnepét már idehaza tölthettem Balatonalmádiban, mint leszerelt katona és diplomás jogász.
Karácsony után pedig beutaztam Veszprémbe nagybátyámhoz, Dr. Rácz Gyulához, aki dr. Moldoványi ügyvédi irodában dolgozott s tőle kértem tanácsot, hogyan induljak el az ügyvédi pályán.
Gyula bátyám telefonon beszélt dr. Szabó János veszprémi ügyvéddel, akinek irodája a Kossuth u. 1. sz. alatti épület első emeletén volt, s miután kedvező választ kapott, felmentünk leendő főnökömhöz s megállapodtunk, hogy 1938. január 2-án megkezdem az ügyvédjelölti gyakorlatot.
Így indultam el az ügyvédi pályán, amely fő meghatározója lett a későbbi életemnek.
És mi lett a sporttal?
A sport továbbra is kiegészítő szerepet játszott életemben, mint ahogy azelőtt is ezt a szerepet töltötte be.

Veszprém egy kezdő jogász szemével (1930/3.)

1938. január 2-án

Veszprém 1938-ban, egy ügyvédjelölt szemével

Veszprém egy átlagos dunántúli kisváros - lett volna - tizenhétezer lakossal. De részben a fekvése, részben pedig történelmi helyzete és szerepe miatt sokkal színesebb és sokkal egyénibb.
További részletes jellemzésére nem vállalkozom, mert ezt nálam hivatottabbak már több ízben megtették.
De felidézem az egyik volt debreceni professzorról fennmaradt következő adomát:
A professzor felszólítja a szigorlatozó jelöltet, hogy nézzen ki az ablakon és mondja el, hogy mit lát!
A jelölt kinéz és sorolja: látok házakat, embereket, lovakat, szekereket, templomtornyokat …
Köszönöm elég! Mondja a professzor. Ezt a János bácsi is el tudta volna sorolni, de Ön úgy gondolom magánjogból akart levizsgázni. Jöjjön két hét múlva, remélem addigra megtanulja, hogy egy jogász mit lát, ha kinéz az ablakon.
A jelölt két hét múlva ismét leült vizsgázni.
De közben megtudta néhány régi jogásztól, hogy a professzornak erre a kérdésére mit kellett volna válaszolnia.
Elhangzik ismét a kérdés: mit lát, ha kinéz az ablakon?
A jelölt válasza: látok jogalanyokat és jogtárgyakat.
Na látja? Mondja a professzor. Ha jó jogász akar lenni, akkor a jogász szemüvegén kell nézni a világot és a történéseket. Mint ahogy a jó mérnök sem a falakat, az ajtókat és az ablakokat látja, ha ránéz egy építményre, hanem az egész szerkezetet, amiből és ahogyan az építmény felépült.
Első volt a vár, a katolikus püspöki palotával, a járásbíróság és a törvényszék épületével, amit meg kellett ismernem, azután a városháza és a polgármesteri hivatal, aztán a főispáni hivatal, a vármegyeháza az alispáni és szolgabírói hivatal, a rendőrség épülete.
A várheggyel szembeni Jeruzsálem-hegyen állott a református parókia a református templommal. Boda József fiatal, nagyon tehetséges és nagyon tevékeny lelkésszel az élén. Elsők között volt az országban az általa szervezett Népfőiskola, amelynek mint egyházmegyei ügyész én is egyik előadója lettem. A jogi ismereteket és a testnevelést oktattam, illetve vezettem.
 ---

Ugrás a mélyvízbe

Főnökömet dr. Szabó Jánost a következőképpen tudnám jellemezni:
Harminchárom éves feketehajú feketebajszos zömök, vastagnyakú kálvinista magyar. Éles eszű, lényeglátó, harsány hangú, harsány nevetésű. Mellékneve is volt: Elefántos János. Ezt az előnevet azzal érdemelte ki, hogy egy átmulatott éjszaka után - mint veszprémi aranyifjú - felmászott a Rákóczi téri italbolt cégérét képező elefántra, de az leszakadt s János a lábát törte. Azóta bicegett kissé. A fiatal közkedvelt és közismert ügyvéd így kapta meg az Elefántos János becenevet.
Az ügyvédi iroda a Kossuth u. 1. Sz. alatti épület első emeletén volt. Ahogy beléptem az irodába, nagy hangon üdvözölt.
Na, és mihez értesz? Kérdezte nagy hangon, nevetve. Nevetett azért, mert jogászberkekben közszájon forgott az a mondás, hogy az egyetemet végzett, ledoktorált jogász még nem jogász. Jogász csak akkor lesz belőle, ha a gyakorlati életben megismeri a jogalkalmazás tudományát s ügyvédjelöltként vagy joggyakornokként letöltött négy év után leteszi az egyesített bírói és ügyvédi vizsgát.
Én is tréfára vettem a dolgot s meg sem próbáltam eddigi jogi ismereteimet ecsetelni, hanem odaléptem az íróasztalhoz. Két tenyeremet rátettem az íróasztalra s erőből felemelkedtem kézenállásba. Utána visszaereszkedtem könyökmérlegbe. Aztán talpra álltam s azt mondtam nevetve: egyelőre ennyit.
Hű az áldóját ... - mondta Szabó János -, ha a bíróságot és az ellenfeleket is így fejre tudod állítani, akkor nagy jövő áll előtted!
Aztán János a következőket mondta: itt az írógép, első dolgod legyen, hogy megtanulj gépelni. Aztán megmutatta a folyamatban levő ügyek dossziéit s azt mondta: nézd át ezeket.
Aztán bevonult a belső szobába dolgozni.
Teltek a napok, jöttek és mentek az ügyfelek. Én meg csak gyúrtam az írógépet s ha belefáradtam, nézegettem a folyó ügyek iratait.
Talán január 9-e lehetett, amikor Almádiból - ahol laktam - reggel megérkezve kezembe nyomott főnököm egy iratdossziét és azt mondta: tanulmányozd át az iratokat, aztán menj fel a törvényszékre, nézd át a bírósági és ügyészségi iratokat, aztán látogasd meg a börtönben a vádlottat, beszélj vele, mert holnap lesz a főtárgyalása.
Semmi további magyarázat, hogy mit, hogyan kell csinálni.
Ha nem lettem volna előtte közel másfél évig katona a Horthy hadseregben, akkor azt hiszem, zavarba jöttem volna.
Ott ugyanis meg kellett tanulni, hogy a katona, ha parancsot kap, akkor nem kérdez, hanem végrehajt. Hogy hogyan? Az a saját eszére, erejére és ügyességére van bízva.
Tehát elmentem a bíróságra. Igazoltam magamat, hogy ügyvédjelölt vagyok s bemutattam főnököm meghatalmazását. Elolvastam a bírósági és ügyészségi iratokat, a nyomozás anyagát. Megnéztem a bűnjelet - egy rövid csövű puskát. Aztán átmentem a börtönbe és beszéltem a vádlottal.
Az iratokból a következőket tudtam megállapítani: A vádlott - szegény családból származó legény - Nemesvámoson beleszeretett egy gazdag parasztcsaládból származó lányba. A lány is szerette a legényt. A lány szülei azonban hallani sem akartak arról, hogy egymáséi legyenek.
Az 1937. évi nemesvámosi búcsú (falusi népünnepély) alkalmával a legény is és a leány is családostól ott üldögélt a kocsmaudvaron és nézték a táncolókat. A legény odament a lányhoz és felkérte táncolni. Az apa felugrott, durván rátámadt a legényre, amiért az fel merte kérni a lányát, és elzavarta az asztaltól s ezzel a legényt vérig sértette és megalázta. A fiúnak a szegénységen kívül még egy hátránya volt, ugyanis házasságon kívüli viszonyból született. Ez akkori falusi körülmények között önmagában is súlyos társadalmi hátrányt jelentett.
A legény megszégyenülten visszament az asztalához és inni kezdett. Leittasodott. Aztán a mulatság végén a lány és családja hazament. Az ittas legény is hazament. Elővette saját készítésű sörétes puskáját és a lány házához ment. Zörgött a kapun. A zörgetésre kijött a gazda. Kinyitotta a kaput. Rátámadt a legényre, el akarta zavarni a kaputól. A legény a lányt követelte és ráfogta a puskát a gazdára. A gazda szitkozódott. A puska elsült. A gazda összeesett és rövid időn belül meghalt. A legényt a csendőrség letartóztatta. Az orvosi vélemény szerint a sörétek a gazda combjába fúródtak, de egy sörét a gyomrot fúrta keresztül és ez okozta a gazda halálát.
A vád: gyilkosság. Büntetése kötél általi halál, jobb esetben életfogytiglani fegyház.
A legény nem tagadott. Beletörődött sorsába. Tettét nagyon bánta.

Főtárgyalás

Késő délután volt, amikor dolgom végeztével visszamentem az irodába. Főnököm várt. Beszámoltam a tapasztaltakról. Főnököm figyelmesen végighallgatott. Csak ennyit mondott: jól van.
A dossziét a helyére raktam. Elbúcsúztam és mentem haza, Almádiba.
Másnap reggel a szokásos időben beléptem az irodába. Az irodában minden rendben, de a főnök nincs ott, pedig a vádlott hozzátartozói minden pillanatban megérkezhetnek, hiszen a tárgyalás 8 órakor kezdődik.
Horkolást hallok a másik szobából, amely a főnök hálószobája volt. Benézek az ajtón. János a fala felé fordulva alszik és horkol.
De már nyílik az irodaajtó és belép a legény anyja és mostohaapja. Én gyorsan Jánosra csukom az ajtót és irányítom a hozzátartozókat a bíróságra: siessenek, mert nyolc órakor kezdődik a tárgyalás az első emeleti nagy tárgyalóteremben. Mondom, hogy az ügyvéd úr is mindjárt ott lesz.
Ügyfelek lemennek, én magamhoz veszem az aktát és beszólok a főnöknek, hogy előremegyek és helyettesítem addig, amíg megérkezik. Aztán loholok a tárgyalásra.
Apám annak idején járásbíró volt Csepregen, így annyit tudtam, hogy a bírósági asztal egy emelvényen van. Az emelvény előtt jobbra van a védő asztala, a bíróság asztalától pedig balra az ügyész asztala. A bírói emelvénnyel szemben pedig a vádlottak padja. De azt, hogy egy védőnek a védelmet hogyan és miként kell ellátnia, azt az egyetemen nem tanították. Ezt az ügyvédjelölti négy év során kell az ügyvédnek megtanulnia.
Nyolc óra után pár perccel értem a bíróságra. Fel az emeletre. Benyitok a tárgyalóterem ajtaján. A tárgyalótermet most látom először. A bíróság már bevonult, középen ül Dr. Bock Pál a büntető tanács elnöke. Balra tőle Dr. Agyagássy Elek törvényszéki bíró, az ügy előadója és jobbra tőle egy másik bíró (a nevére már nem emlékszem), a szavazó bíró és a jegyzőkönyv-vezető. Az ügyészi asztalnál ott ül Dr. Kis Ernő az ügyészség elnöke. A vádlottak padján a vádlott, mellette a fegyveres fegyőr. A hallgatóság padjaiban az érdekelt két család, számos érdeklődő, több ügyvéd. Az ügy sok érdeklődőt vonzott, akkoriban a gyilkosság rendkívüli, ritka esemény volt.
A bíróság feláll. Elnök beszólítja a tanúkat. Tanúk a folyosóról bejönnek. Mindenki feláll. Elnök kihirdeti, hogy megnyitja a tárgyalást. Én az ajtótól a bírói emelvény elé lépek és bemutatom meghatalmazásomat. A bíróság leül. Mindenki leül.
Elnök sorra veszi és jegyzőkönyvbe diktálja a megjelenteket. Elnök figyelmezteti a tanúkat, hogy eskü alatt kell vallaniuk és a hamis tanúvallomásért szigorú büntetés jár. Tanúk kimennek.
Elnök: Vádlott álljon fel! Személyi adatok ismertetése.
Elnök ismerteti a vád tárgyává tett cselekményt. Kérdezi: beismeri-e a bűncselekmény elkövetését. Figyelmezteti a vádlottat, hogy a töredelmes beismerés enyhítő körülménynek számít.
Vádlott beismeri a cselekmény elkövetését. Cselekményét megbánta. Elmondja az 1937. nyári éj történetét.
Főnököm még mindig nem jön. De észreveszem, hogy bejön Dr. Steindl Emil ügyvéd - főnököm kebel- és ivóbarátja - és leül a hallgatóság padjára.
Elnök, majd a bíróság tagjai kérdéseket tesznek fel a vádlottnak. Ezután az elnök a vád képviselőjének adja át a kérdés jogát.
Ezután én kérdezhetek.
Kérdezek. Ülve és a vádlotthoz címezve kérdezek.
Elnök rám szól: álljon fel! Csak a bíróságon keresztül intézhet kérdést a vádlotthoz! (Ezt nem tudtam, nem tanultam az egyetemen.)
Kérdéseket teszek fel a vádlott családi körülményeire, szerelmi érzelmére, megszégyenítésére. A bíróság felszólítja a vádlottat, hogy válaszoljon a feltett kérdésekre. Vádlott elmondja, hogy mint "törvénytelen" gyerek, már kisiskolás korától kezdve sok magaláztatásban volt része a faluban. Szerelmes lett. A lány viszontszerette. De a lány szülei eltiltották a lányt tőle. Csak titokban tudtak találkozni. Elmondja, hogy megszégyenítése a búcsún nagyon elkeserítette. Ezért ivott. Egyébként nem iszákos. Elmondta, hogy a saját készítésű puskát csupán ijesztésként vette magához, mert mindenképpen beszélni akart a lánnyal. Nem akarta megölni szerelmének apját. Azt elismeri, hogy az ital és elkeseredés hatására a kapunál elvesztette az önuralmát, de gyilkolni nem akart.
Főnököm még mindig nem érkezett meg. De észrevettem, hogy a kérdéseim után Dr. Steindl Emil elhagyta a tárgyalótermet.
Befejeződött a vádlott kihallgatása. Következtek a tanúk.
Tanúk elmondták a történteket. Elmondták azt is, hogy a vádlott több odasiető emberre is ráfogta a fegyvert és azt is hallották, hogy az elsütőt is elcsattantotta.
Ezután a fegyverszakértő nyilatkozott.
Előadta, hogy a fegyver kiselejtezett kétcsövű vadászfegyver volt s azt házilag tették üzemképessé, nyilvánvalóan maga a vádlott. Egyébként a fegyver alkalmas volt emberélet kioltására. A sörétek zöme az áldozat combjába fúródott. A hasba fúródott egyetlen sörét annak tulajdonítható, hogy a töltényt is a vádlott bütykölte s annak a tökéletlenségéből adódott a nagy szórás.
Dr. Kamarás László orvos szakértő következett:
Előadta, hogy a combba lőtt sörétek nem jelentettek életveszélyt, csupán 8 napon túl gyógyuló sérülést okozhattak volna. A halált az eltévedt egyetlen sörét okozta, mert az átfúrta a gyomorfalat. Egyébként ez a sörét darab nem szabályos sörét volt, hanem a vádlott által készített szabálytalan idom.
Több kérdés nem volt.
Elnök felszólította az ügyészt, hogy ismertesse a vádat.
Ügyész ismerteti, hogy a tanúk vallomása szerint a vádlott a gyilkosság elkövetése után még több emberre is ráfogta és rásütötte a fegyvert, ezért a szándékos emberülésen kívül súlyosbítja a vádat és kiterjeszti: több ember ellen elkövetett szándékos emberölés kísérletére is.
Elnök rám néz és jóindulatúan közli, hogy arra tekintettel, hogy az ügyész súlyosbította a vádat, a Büntető Törvénykönyv rendelkezései szerint jogom van a tárgyalás elnapolását kérni.
Én felállok és közlöm, hogy nem kérem a tárgyalás elhalasztását.
Megrökönyödés a bírókban, ügyészekben. Tudják, hogy pár napos ügyvédjelölt vagyok. Segíteni akarnak rajtam. Elnök még egyszer és nyomatékosan elmondja, hogy kérjem a tárgyalás elnapolását.
Nem kérem.
Ekkor felszólít, hogy nyilatkozzam az ügyészi vádsúlyosbításra és vád kiterjesztésre.
A következőket adom elő:
Kérem a kiterjesztett vád elutasítását.
Még nagyobb megrökönyödés.
Folytatom:
A BTK szerint szándékos emberülés kísérletét csak emberölésre alkalmas eszközzel, illetve fegyverrel lehet elkövetni. Az a fegyver, amelyet a vádlott az odasiető tanúkra sütött rá, emberélet kioltására nem volt alkalmas.
A vád képviselője nem bizonyította azt, hogy a kilőtt töltényen kívül a másik csőben is lett volna töltény, azt sem bizonyította, hogy a kilőtt töltényt a vádlott kivette volna és a fegyvert újra töltötte volna. Ezért a bizonyítás adatai alapján csak azt lehet megállapítani, hogy a puskában csak egy töltény volt s a második és harmadik elsütés alkalmával ezen a már kilőtt töltényen csattant a puska kalapácsa.
Ez a puska tehát abban az állapotban csak annyit ért, mint a kapanyél. Azzal nem lehetett embert agyonlőni.
Szavaimat pár pillanatnyi döbbent csend követte.
Aztán az elnök ránézett az ügyészségi elnökre s megkérdezte:
"A vád képviselője fenntartja-e a vádkiterjesztést a többrendbeli szándékos emberölés kísérletére?"
Dr. Kis Ernő felállt s azt mondta: a fiatal kollégának igaza van, a vádkiterjesztést visszavonom.
Ezután az ügyész megtartotta a vádbeszédet.
Én megtartottam a védőbeszédet.
Különös súlyt helyeztem azokra az érzelmi okokra, amelyek egy kis faluban "törvénytelennek" bélyegzett szegénygyerek lelkében közrejátszottak a tragikus események bekövetkezésében. Vitattam a vád képviselőjének azt az állítását, hogy a vádlott a fegyver elsütésekor gyilkolni akart s állítottam, hogy ha a vádlott embert ölni akart volna, akkor nem lefelé tartva a puskacsövet és nem az áldozat combjába lőtt volna, hanem a szív vagy az agy felé lőtt volna. A halált az a véletlen okozta, hogy egy sörét eltért a lőiránytól és az áldozat hasába fúródott. Ezeket a körülményeket enyhítő körülményként kértem figyelembe venni. Sőt azzal zártam a védőbeszédemet, hogy a szerelmes ember lelkiállapota nem teljesen normális, a vádlott pedig reménytelenül volt szerelmes. Ezért kérem, hogy a bíróság ne szándékos emberölés bűntettében mondja ki védencem bűnösségét, hanem halált okozó súlyos testi sértés bűntettében. Ez esetben ugyanis a kiszabható büntetés mértéke is sokkal alacsonyabb.
Elnök berekesztette a tárgyalást, a bíróság visszavonult.
Félórás tanácskozás után a bíróság ítéletet hirdetett. Tíz év börtön.
Az ügyész az ítéletet tudomásul vette. Én enyhítésért fellebbeztem a győri ítélőtáblához.
A Győri Ítélőtábla a Törvényszék ítéletét néhány hónappal később megtartott fellebbviteli tárgyaláson jóváhagyta.
Fennmaradt még a kérdés, mi történt dr. Szabó Jánossal, hogy nem érkezett meg a tárgyalásra.
Erről utólag a következőket tudtam meg:
A tárgyalás előtti napon dr. Szabó János és Dr. Steindl Emil szórakoztak s főnököm késő éjjel kissé ittasan érkezett haza.
Megvolt az a jó tulajdonsága, hogy bármilyen állapotban volt is, ha ügyfél érkezett, azonnal teljes értékű ügyvéd tudott lenni. Jelen esetben azonban nem az ügyfél csengetésére ébredt fel, mert megérkezésem után az ajtó már nyitva volt.
Amikor beszóltam, hogy előremegyek és helyettesítem, felébredt, de nem sietett. Eltávozásom után megérkezett Dr. Steinl Emil. Emilt előre küldte, hogy menjen be a tárgyalóterembe és figyelje, hogy mit csinálok mint újdonsült védő. Így történt, hogy Dr. Steinl Emil jelen volt a vádlott kihallgatásán és hallotta az általam feltett kérdéseket. Amikor Emil kiment a tárgyalóteremből, Dr. Szabó János már ott volt a folyosón s mindenről beszámolt neki. Úgy döntöttek, hogy csináljam végig s Szabó János elment. Dr. Steindl Emil pedig visszament a tárgyalóterembe azzal, hogy ha elakadnék, belépjen mellém.
Őt is rendkívül meglepte, hogy a megye legfőbb ügyésze által spontán emelt vádkiterjesztést egyből kivédtem és a vádkiterjesztés visszavonására késztettem. Elárulta, hogy ilyen "bravúrra" az ügyészségi elnökkel szemben még a legrutinosabb régi ügyvédek esetében sem tud hasonló példát.
 ---
Itt kell megemlíteni, hogy belépésem első napján Dr. Szabó János a következő tanácsot adta:
Ha igazán jó ügyvéd akarsz lenni, akkor a következő három szabály lebegjen állandóan a szemed előtt:
Kiegészítésként még a következő tanácsot adta:
A tárgyalásokon légy kemény. Harcos, de becsületes.
Személyében azonban senkit meg ne sérts.
Így történt, hogy sok tárgyaláson kemény csatákat vívtunk szóban és írásban bírósággal, ügyészekkel, ügyvéd kartársakkal.
De a legmérgesebb tárgyalás után is, ha elhagytuk a tárgyalótermet, kedves ismerősökként váltunk el egymástól, vagy találkoztunk újra, mintha a "véres" szócsata meg sem történt volna.
A következőkben a négy évtized több ezer ügyéből kiemelek néhány olyan példát, amelyek megvilágítják, hogy az igazi ügyvédi munka milyen sokoldalú és milyen elmélyült felkészülést kíván.