Ügyvédpályám érdekesebb esetei

Gyilkosság Tótvázsonyban. A négy hajszál rejtélye.

Ki a tettes?

Nagy port vert fel a megyében az az eset, amikor híre ment, hogy a tótvázsonyi mulatság után hajnalban hazatérő jómódú gazdát kemény tárggyal tarkón ütötték. A gazda a helyszínen azonnal meghalt. A csendőrség még aznap letartóztatta a gyanúsítottat, az áldozat egyik haragosát.
Akkor már önálló ügyvéd voltam. A hírt én is hallottam, de az üggyel nem foglalkoztam. Volt sok más dolgom is.
Egyik reggel bejön két nő az irodámba s kérnek, vállaljam el a gyanúsított védelmét. Előadják azt is, hogy holnap lesz a főtárgyalás a veszprémi törvényszéken.
Mondom, hogy eddig is kellett védőnek működni a vádlott mellett, ha holnap lesz a főtárgyalás, mert ilyen főbenjáró ügyben már a nyomozati szakaszban is hivatalból kirendelnek védőt, ha nincs saját választott védője.
Mondják, hogy volt kirendelt védő, de többek tanácsára csakis bennem bíznak s ezért a kirendelt védőnél visszavonták a megbízást.
Ilyen körülmények között a megbízatást elvállaltam.
Felmentem a bíróságra, átnéztem a büntető ügy iratait. Aztán az ügyészségre mentem, ahol betekinthettem a csendőrségi nyomozati iratokba is. Aztán a börtönben felkerestem a vádlottat.
A vádlott egy középtermetű, középkorú férfi volt.
Mondtam, mondja el, hogy történt a dolog.
Nem én tettem! Igaz, hogy valamikor régen összevesztünk. Az is igaz, hogy haragban voltunk. Azt sem tagadom, hogy több ízben tettem fenyegető kijelentéseket. De gyilkolni nem tudnék.
De a négy hajszál a kapán! A kapa a magáé. A gyilkosság után a csendőrök a maga pincéjében találták meg a kapát és azon volt a négy véres hajszál. A négy véres hajszálból pedig az igazságügyi szakértő bizottság azt állapította meg, hogy az az áldozaté és az áldozat vére volt az a vér is, amely a kapára és a hajszálra tapadt. A kapa és a négy véres hajszál ott van az iratoknál a bűnjelek között.
Figyelmeztettem, hogy a töredelmes beismerő vallomást a bíróság enyhítő körülményként értékelheti és ha sikerül még több enyhítő körülményt találni, reménye lehet arra, hogy felakasztás helyett életfogytiglani fegyházat vagy 15 év börtönt tudok kieszközölni.
Vádlott kétségbeesve néz rám és könyörögve mondja:
Ügyvéd úr védjen meg, nem én tettem ...! NEM ÉN TETTEM ...!
Sajnáltam ezt az embert. Tagadott a csendőrök előtt, bár azok meg s verték, hogy beismerő vallomást csikarjanak ki tőle. Tagadott az ügyészségi kihallgatás során és tagadott a vizsgálóbíró előtt is. De a haragos viszony, a nem tagadott többszöri fenyegető kijelentés. A kapa, amely nem vitásan az övé és rajta az áldozat vére és négy hajszála, továbbá az a nem vitás körülmény, hogy a vádlott is jelen volt azon a mulatságon, amelyről hazatérőben ütötték agyon az áldozatot, és hogy a vádlott előbb eltávozott a mulatságról, mint az áldozat, végül, hogy az áldozatnak is arra kellett hazatérni, amerre a vádlott lakott, a nyomozók szemével nézve kétségtelenné tette, hogy a gyilkos csakis a vádlott lehetett.
Én sem hittem el, hogy nem ő a gyilkos. Búcsúzóul még figyelmeztettem, hogy a tárgyalásig még meggondolhatja magát és ha a tárgyalás során egyéb enyhítő körülmények is felmerülnek, talán sikerül a legsúlyosabb büntetéstől, az akasztástól megmenteni.

Főtárgyalás

Reggel nyolc óra. Az első emeleti nagy tanácsterem előtti folyosón sok ember. Ott ül a padon a vádlott, rabruhában, két csuklóján bilincs. A bilincsről lelógó lánc végét a fegyveres fegyőr fogja. Kinyílik a tárgyalóterem ajtaja, a jegyző beszólítja a beidézetteket.
Bemegyünk. A bírói emelvényen ott ül dr. Bock Pál a büntető tanács elnöke. Mellette jobbról és balról egy-egy bíró és a tárgyalási jegyzőkönyv-vezető. A jobboldali asztalnál helyet foglal a vád képviselője dr. Kiss Ernő a megyei ügyészség elnöke. A jobbra eső védői asztalnál én foglalok helyet. Bejön Dr. Kamarás László igazságügyi orvos szakértő, bejönnek a tanúk. A hallgatóság is teljesen megtölti a nagy tárgyalótermet. Vádlott is bejön, fegyőr leveszi kezéről a bilincset.
Bíróság feláll. Mindenki feláll.
Elnök kihirdeti, hogy a tárgyalást megnyitja. Sorra veszi és jegyzőkönyvbe diktálja a megjelenteket. Tanúkat és szakértőt figyelmezteti az igazmondási kötelességre és az eskü alatt tett hamis vallomásért kiszabható súlyos büntetésre.
Tanuk kimennek.
Bíróság leül. Mindenki leül.
Elnök röviden ismerteti a vádat. Elmondja, hogy az ügyészség azzal vádolja a vádlottat, hogy a kerti mulatság után - előbb mint az áldozat - elhagyta a mulatság helyszínét. Azután a tetthelyen lesben állt, mert tudta, hogy az áldozatnak arra kell hazamennie. Amikor látta, hogy az áldozat egyedül jön haza és az utca csendes, senki sem járt arra, kilépett a kapualj alól - amelynél a holttestet megtalálták - és egyetlen hatalmas ütéssel az áldozatot hátulról, a kapanyéllel tarkón vágta. A kapát a csendőrség a vádlott pincéjében megtalálta. Rajta volt az áldozat vére és négy hajszála. Ismertette a haragos viszonyt, mely közte és az áldozat között volt és a nem vitásan elhangzott fenyegetéseket. Ismerteti, hogy ilyen erős ütésre csak erős ember képes. S ő az.
Felteszi a vádlotthoz a döntő kérdést:
Vádlott álljon fel!
Nyilatkozzék, elismeri-e a cselekmény elkövetését!
Figyelmezteti a vádlottat arra, hogy a cselekmény töredelmes beismerését és tettének őszinte megbánását a bíróság enyhítő körülményként értékelheti.
Vádlott: én nem gyilkoltam meg az áldozatot. Igaz, hogy haragosok voltunk, de meggyilkolni nem tudtam volna. Elismertem, hogy fenyegetőztem, de csak ilyen italozás közben, a barátok ugratásának hatására, a heccelődés kivédése érdekében történt. Az eset alkalmával nem voltam ittas, józanul érkeztem haza és lefeküdtem aludni. Arra ébredtem fel, amikor a csendőrök rám törtek és házkutatást tartottak.
Elnök felmutatja a bűnjelet képező kapát.
Vádlott: a kapa az enyém, a csendőrök a pincémből hozták elő. Nem tudom, hogy az áldozat haja és vére hogyan került a kapára.
Ezután a bíróság a tanúkat hallgatta ki.
A tanúk elmondták, hogy az esetnél nem voltak jelen. Arról vallottak, hogy a mulatság alkalmával látták a vádlottat és az áldozatot is. Távol ültek egymástól. De semmi egyebet nem láttak. Egy tanú előadta azt, hogy a gyilkosság időpontjában valaki elfutott az ablaka alatt. A futó lábak dobogására ébredt fel, de az esetnek csak akkor tulajdonított jelentőséget, amikor reggel kiabálást hallott, hogy meggyilkolták az áldozatot. A futó személy azonosítására semmi adattal nem tudott szolgálni.
Ezután következett Dr. Kamarás László igazságügyi orvos szakértő meghallgatása:
A szakértő előadja, hogy a gyilkosságot követően ő vizsgálta meg az áldozatot. A vizsgálat során megállapította, hogy az áldozatot súlyos kemény tárggyal hátulról fejbe vágták. A helyszíni szemle alkalmával a földön feküdt az áldozat kalapja. Az agy csontozata az ütés helyén szét van roncsolva. A roncsolást tompa kemény tárgy okozta. A halál az ütés után azonnal beállt.
Az elnök felteszi a kérdést: a vád képviselőjének van-e kérdése a szakértőhöz?
Dr. Kis Ernő: a kapáról, a négy hajszálról és a vérről mi a véleménye? Ez a kapa volt-e az elkövetés tárgya?
Szakértő: a hajszálak és a vér kétségtelenül az áldozaté. A bűnjelként szereplő kapa alkalmas volt a megvizsgált roncsolás előidézésére.
Elnök felteszi a kérdést: Védőnek van-e kérdése a szakértőhöz?
Amíg az ügyész kérdezett és a szakértő válaszolt, gondolkodtam. Két szó ütötte meg ugyanis a fülemet, amit a szakértő korábban mondott: kemény, tompa tárgy. A kapa foka, ahol a vér és a hajszál volt, kemény, de nem tompa! Ott feküdt a kapa a bíróság előtti asztalon. A kapa foka éles és sarkos volt! Ha ezzel történt volna az ütés, akkor az ütés helyén a bőrfelületen éles vágási nyom is maradt volna!
Ez az egyik meghökkentő körülmény.
De volt még egy tisztázatlan körülmény: a kalap!
Hol volt a kalap az ütés pillanatában?
A kalapot a falusi ember járás közben nem a kezében, hanem a fején szokta tartani. Annyira a fején, hogy sokszor még a szobában is a fején marad.
Első kérdésem tehát a következő:
Meg tudja-e állapítani a szakértő azt, hogy hol volt a kalap az ütés pillanatában?
A szakértő meghökkenve néz rám. A kérdés váratlan volt. Gondolkozik. Aztán odamegy az asztalhoz, kezébe veszi a bűnjelek közt őrzött kalapot, és vizsgálni kezdi. Megnézi kívül és megnézi belül. A teremben feszült csend!
A szakértő arcán feszült figyelem tükröződik. Látszik, hogy erősen gondolkodik. Szinte látom, hogy lelki szemei előtt lejátszódik a tragikus éjszaka. A gyanútlanul hazafelé baktató parasztgazda. Elképzeli a kalapot. A fejen? A kézben?
Aztán még egyszer forgatni kezdi a kalapot, aztán rám néz, majd a bíróságra s kimondja a döntő szót:
A kalap az ütés pillanatában az áldozat fején volt. A kalap akkor került a földre, amikor az áldozat az ütés után elvágódott!
Ezt miből állapította meg? Kérdezi az elnök.
Abból, hogy az ütés nyoma ott van a kalapon kívülről. Belülről pedig ott a vérnyom.
Én kérdezem: A kalapot megvizsgálva lehetségesnek tartja-e a szakértő, hogy a fejen levő kalapon keresztül vér és hajszál juthatott arra a tompa kemény tárgyra, amellyel az ütés történt?
Szakértő válasza: Ez teljesen kizárt. A kalap anyaga tömör, sérülésmentes. A kalap külsejére és azon túl a vele érintkező tárgyra vér és hajszál semmiképpen sem juthatott.
A perdöntő bizonyíték: a kapa, a vér és a négy hajszál szertefoszlott.
Mit tehet ilyenkor az ügyész? Tárgyi bizonyíték nincs. A közvetett bizonyíték: a haragos viszony s minden konkrétum nélküli általános fenyegetés egy gyilkosság tettesének megállapítására nem elegendő.
Még néhány kérdés elhangzott a bíróság és az ügyész részéről. Aztán a bíróság felszólította a vád képviselőjét a vád ismertetésére.
Dr. Kiss Ernő felállt s röviden csak ennyit mondott: a vádat a vádirat szerint fenntartom. Aztán leült.
Aztán én kaptam szót.
Védőbeszédemben a vádlott felmentését kértem. Védőbeszédem lényege az volt, hogy a vádlottat mindaddig ártatlannak kell tartani, amíg az ártatlanság törvényes vélelmét kétségtelen bizonyítékok meg nem döntik.
Jelen esetben perdöntő bizonyíték a kapa, a vér és a négy hajszál lett volna. De a szakértői vélemény szerint kizárt dolog, hogy a vér és a négy hajszál az ütés pillanatában került volna a kapára. Azt minden valószínűség szerint a nyomozó szervek utólag preparálták rá a kapára. Ha pedig ez így történt, akkor arra sincs semmi bizonyíték, hogy a gyilkosságot a bűnjelként szereplő kapával követték el.
Magyarázatot is próbáltam adni arra, hogy milyen okok késztették a nyomozó szerveket a hamis bűnjel bevetésére.
A nyomozás első szakaszában a gyanú a haragosra terelődött. De a gyanúsított tagadott. Tagadott a megverés ellenére is. Ezért, hogy tagadását megtörjék, orra elé tették a saját kapáját, rajta az áldozat vére és négy hajszála. Lássa be, a tagadásnak semmi értelme, itt a perdöntő bizonyíték. Inkább tegyen töredelmes beismerő vallomást, mert ezt és az őszinte megbánást a bíróság nyomatékosan enyhítő körülményként mérlegelheti és így esetleg elkerülheti az akasztó kötelet.
Vádlott az utolsó szó jogán ártatlanságát hangoztatta és felmentő ítéletet kért.
Elnök a tárgyalást berekesztette, tanácskozásra visszavonult.
Tanácskozás után a bíróság ítéletet hirdetett:
A vádlottat az ellene emelt vád alól bizonyíték hiányában felmentette.
Ügyész a felmentés miatt, a vádlott elitélése érdekében fellebbezett. Én és a vádlott tudomásul vettük az ítéletet.

Utóhang

A felmentő ítéletet a felsőbb bíróság is helyben hagyta.
De ki volt a gyilkos?
Máig sem derült ki. Sem pedig az, hogy valóban ártatlan volt-e a vádlott.
Lehet, hogy ha a nyomozó szervek nem a könnyebb utat választották volna s egy hamis bűnjellel nem akartak volna beismerő vallomást kicsikarni az általuk feltételezett gyilkostól, hanem forró nyomon komoly vizsgálattal kutattak volna a valódi gyilkos után, megkerült volna a valódi gyilkos és elnyerte volna méltó büntetését.
De hátha mégis a gyanúsított volt a valódi gyilkos? És hogy nem nyerte el a méltó büntetését az az én közreműködésemnek is felróható?
Bizony, ilyen lelkiismereti kérdések gyakran felmerülhetnek egy ügyvéd agyában. De hát ilyen az élet. Valóban ilyen?

Piacsek Jenő bácsi mosolyog a bajusza alatt. Jól számolt, de téved.

Piacsek Jenő bácsi mosolyog a bajusza alatt

Évtizedeken keresztül a veszprémi bíróságok állandó gazdasági szakértője. Nyugdíjba meneteléig a veszprémi Káptalani birtokok jószágigazgatója volt. Kiváló elméleti és gyakorlati tudással rendelkezett. Szakvéleményét nagy körültekintéssel készítette elő. Hitelességét nagyban növelte külseje is. Középtermete, kimért mozgása, nyugodt, komoly tekintete és hosszú lelógó bajusza eleve bizalmat ébresztett a peres felekben is és megállapításainak igazságát rendszerint az a fél sem vitatta, akinek nem adott igazat.
Az 1970. év körül történt, hogy a litéri konyhakertek feletti kukoricatáblát az előírt időben és az előírt módon gyomirtó szerrel bepermetezte a termelőszövetkezet.
Az Időjárás-felelős azonban nem várta meg, míg a permetszer felszívódik, hanem rögvest a permetezés után hatalmas vihart és záport küldött a területre s ennek következtében a gyomirtó szer jelentős részét lemosta a kukoricatábla alatt elterülő konyhakertekre. Az így tömény hatást kifejtő gyomirtó szer szinte leperzselte a konyhakerti veteményeket.
Nem volt vitás, hogy a bekövetkezett kárért a Termelőszövetkezet vétlenségére tekintet nélkül felelős. Ezt a körülményt nyomban közöltük is a károsultakkal. A kártérítés mértékében azonban nem tudtunk megegyezni, ezért javasoltuk, hogy soron kívül kérjenek előzetes bírósági szakértői szemlét, s a kártérítés összegét a bírói ítélet alapján fogjuk kifizetni.
Mindez megtörtént. Megvolt a helyszíni szemle. A szakértő elkészítette a szakvéleményét. A szakvélemény előterjesztése után az ítélethirdetés következett ... volna.
De nem ez történt. A tárgyalásvezető egy fiatal, csinos bírónő volt. Az egész eljárás során látszott rajta, hogy rendkívül körültekintően figyel mindenre. Látszott, hogy komolyan érdeklik őt az eset mezőgazdasági vonatkozásai is és kérdései arra irányultak, hogy minél mélyebben betekintést nyerjen a konyhakertészet és a vegyszerezés szakmai részébe is.
Piacsek Jenő bácsi türelemmel, sőt élvezettel adta meg a tájékoztatást. Így érkeztünk el az ítélethirdetés pillanatáig.
Már mindenki felállt. Vártuk a végszót. A bírónő arca töprengést árul el. Látszik, hogy valami nagy problémán gondolkodik.
Aztán elhangzik a kérdés:
Mondja szakértő úr, elkerülhetetlen ez a vegyszerezés?
Szakértő válasza:
A kukoricának a vetéstől a betakarításig nagyon sok ellensége van. Régen egy katasztrális holdon jó termés esetén 19-20 q (mázsa) kukoricát tudtak betakarítani. Ma ennek a háromszorosát. De a terméssel együtt megnőtt a fertőzési veszély is.
Na és ma, amikor a tudomány csodákat produkált, az űrrepülés korában a tudósok nem tudnak olyan eljárást feltalálni, amelyik nem veszélyezteti a természetet? Mondja, a nálunk fejlettebb országokban sem ismernek olyan gyomirtó eljárást, amelyik nem veszélyezteti a természetet?
A szakértő ránéz a bírónőre. Egy kicsit kitart. Ravasz mosolygás huncutkodik a bajsza alatt. Aztán csendesen mondja:
Hát kérem, van ilyen eljárás.
A bírónő: Van ilyen eljárás? És hol fedezték fel? Nálunk miért nem használják?
Szakértő: Hát kérem ez az eljárás már több ezer éves.
Bírónő: Több ezer éves? És kinek a mulasztása, hogy nálunk mégsem használják?
Szakértő: Hát először is pénzkérdés az egész. Ez az eljárás ugyanis nagyon drága. Azután még egy baj van: kevés az eszköz hozzá. De a legnagyobb baj nem is ez. A legnagyobb baj az, hogy nincs ember sem hozzá.
Erre a bírónő: Hát árulja el végre, hogy mi az a csodaszer, amit már több ezer éve feltaláltak és mi mégsem tudjuk alkalmazni!
Piacsek Jenő bácsi arcán még szélesebbre nyílik a derült mosoly és kimondja a varázsszót: a kapálás. A kapálás a legtökéletesebb módja a gyomirtásnak, mert ennek még az az előnye is megvan, hogy fellazítja a felső talajréteget s ezzel megakadályozza a talaj gyors kiszáradását. Csakhogy kevés a kapa. Kapára kész munkaerő pedig egyáltalán nincsen. Ha lenne, akkor pedig olyan drága lenne, hogy ráfizetésessé tenné a kukoricatermesztést. Így aztán marad a vegyszerezés.
Ezt a bírónő is tudomásul vette, aztán kihirdette az ítéletet, mi pedig kifizettük a konyhakertekben keletkezett károkat.

Piacsek Jenő bácsi jól számol, de táved

Az eset akkor történt, amikor még egyéni parasztgazdák szántottak-vetettek a szentgáli határban.
Történt egyszer, zt égetett a földje szélén az egyik gazda. A gaz elégett, hamu fedte a tűzrakás helyét. Gazda elment szalonnázni és pipázni. Váratlanul nagy szélvihar támadt, a szél lefújta a hamut az alatta levő szikrát pedig ráfújta a szomszéd gazda gabonatáblájára. Hiába volt a nagy oltási egyekezet, a szomszédok segítsége, a búzatábla leégett. Az, hogy ki felelős a kárért, nem volt vitás a felek között. A kár összegében azonban nem tudtak megállapodni. Megegyeztek, hogy bíróságra bízzák a döntést.
A kárt szenvedett gazda jelent meg az ügyvédi irodámban áés bízott meg a képviseletével. A bíróság Piacsek Jenő bácsit bízta meg a szakértői vélemény elkészítésével.
Szakértőnek első nehéz feladata az volt, hogy becsülje meg, mennyi lett volna a gabonatáblán a termés. Ügyfelem váltig állította, hogy az ő gabonatábláján mindig 18 q felett fölött szokott lenni a termés kat. holdanként. A kárt okozó gazda viszont esküdözött az égre, hogy Szentgál határában örülnek, ha 12 mázsa terem, olyan köves ott a talaj. A tanuk sem igazolták, hogy ügyfelem valaha is láthatott Szentgál határában olyan földet, amely megtermette a 18 mázsát. Szerencsére volt egy tanu, aki tanusította, hogy látta a búzatáblát és az szépnek látszott.
A szakértő a tárgyaláson elhangzottakra tekintettel 15 ,ázsa várható termést állapított meg, így azt beszorozva a gabona mázsánkénti 30.- forintjával, megállapította, hogy a leégett gabona értéke 450.-Ft volt. A szalma értékét 50.-Ft-ra tette, így az összes kár értéke 500.-Ft.
A 15 mázsa terméshez fel kellett szántani a földet, kellett vetőmag és azt el is kellette vetni. Ez mint kiadás csökkenti a gabona tiszta hasznát, de ezt a kárértékből nem lehet levonni, mert ezt a károsult mind el is végezte.
De - mondja a szakértő - a gabonát le kell aratni, el kell csépelni, ezért aratót kell fizetni. Ezt le kell vonni a kár értékéből, mert ez a kiadás a gabona leégése miatt nem következett be. A gabonát és a szalmát be is kell fuvarozni, mert a gabona 30.-Ft mázsánkénti árában ezek a kiadások is bent foglaltatnak. Ha ezeket az értékeket, illetve kiadás megtakarításokat leszámítjuk a gabona árából, akkor a tényleges kár mázsánként csak 20.-Ft, összesen 300.-Ft, mert mázsánként 10.-Ft az az érték, amelyet a gazdának nem kellett kifizetnie.
A szakvélemény első pillanatban logikusnak és igazságosnak látszott. Egy bökkenője volt csak:
Ha a gazda aratókkal arattatta volna le a gabonáját, akkor aratás esetén valóban bekövetkezett volna ez a nyereséget csökkentő kiadás. Ügyfelem azonban mindig sajátkezűleg aratta le a gabonáját, így ezért a múltban sem fizetett senkinek és jelen esetben sem fizetett volna.
Felmerült a felperes részéről viszont a következő ellenvélemény:
Az idén viszont nem kellett az ügyfelemnek aratni. Munkaidőt takarított meg.
Válaszom a következő volt: De ezzel pénzt nem takarított meg, mert mint egyéni gazda, erre az időre nem mehetett el máshová pénzt keresni. A kár tehát ténylegesen felmerült.
A fuvarozás elmaradása miatt sem csökkenthető a kártérítés összege azért, mert ügyfelem nem bérfuvarossal szállíttatta volna be a termést, hanem a saját ökreivel, amelyek ott álltak az istállóban. Az ökröket etetni és itatni kellett akkor is, ha beszállították a termést és akkor is, ha ennek elmaradása miatt bent álltak az istállóban.
A szakértőnek a probléma fel volt adva. A bíróság várta a választ.
Szakértő gondolkozik. Aztán nyilatkozik:
A szakvéleményemet módosítom. A parasztgazda valóban saját maga aratja le a gabonájátés saját eszközeivel szállítja be, így ezek fejében a kártérítés összegét csökkenteni nem lehet, így a ténylegesen felmerült kár mázsánként 30.-Ft, összesen 450.-Ft.
A bíróság a módosított szakvéleményt elfogadta. Kihirdette az ítéletet. Az ítéletben a peres felek megnyugodtak, így az jogerős lett.

Amikor mindenkinek igaza van

Mindenkinek igaza van

Az 1930-as, 40-es években Dr. Kósa János járásbíró volt a veszprémi járásban a polgári perek elsőfokú eldöntője. A járásbíróságra beérkezett perekben kéthetenként, keddi napon volt az úgynevezett perfelvételi tárgyalás, amikor a két hét alatt beérkezett - átlag 30-35 felosztották a két tárgyaló bíró között. Ezután a bírók átvették a hozzájuk beosztott pereket s rövid, 15-20 perces tárgyaláson a felperes előterjesztette keresetlevelét és a bizonyítékait, az alperes a védekezését és az ellenbizonyítékait, majd a bíróság a részletes tárgyalásra és a bizonyítékok meghallgatására - az érdemi tárgyalásra - újabb határnapot tűzött ki.
Történt egyszer, hogy dr. Kósa János járásbíró elé került perfelvételre az egyik ügyem, amelyben az alperest képviseltem. Tudni kell, hogy dr. Kósa János szangvinikus természetű, szókimondó, nagyon lelkiismeretes bíró volt. Már a tizenötödik perfelvételi ügy lehetett a miénk, jó két óra felé járt az idő. Ügyfelek a perfelvételi tárgyaláson nem voltak jelen. Bemegyünk a felperesi ügyvéd és én a tárgyalóterembe. Megkezdődik a tárgyalás. Felperes előterjeszti a kereseti kérelmét és bizonyítékait és hozzáteszi, hogy a bizonyítékok kétségtelenné teszik, hogy ügyfelének igaza van.
Én előterjesztem ügyfelem védekezését és röviden kifejtem, hogy mindenképpen szükségesnek tartom, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékokat a bíróság pártatlan ítélete minősítse. Igazam van bíró úr? És ránézek a felperesre. A bíró ránéz a felperesre és azt mondja, hogy: "az alperesnek igaza van".
"De én nem azért indítottam meg a pert az alperes ellen, hogy neki legyen igaza!" pattan fel indulatosan a felperesi képviselő.
"Magának is igaza van." Jelenti ki a bíró, majd kitűzi az érdemi tárgyalásra a határnapot, amikoris meg fogja vizsgálni a bizonyítékokat és ítéletében eldönti a vitát.
A tárgyalás befejeződött, de a tárgyalóteremben levő egyik ügyvéd félig tréfásan megjegyzi, hogy ilyent sem hallott még: ugyanabban a perben vagy a felperesnek, vagy az alperesnek van igaza, de egyszerre mindkettőnek soha!
Dr. Kósa meghallotta a megjegyzést. Ránéz az illetőre és azt mondja: Ügyvéd úr, magának is igaza van.

Én kétszer nyertem! Egyszer nyerjen az a ... is

A bírósági tárgyalóteremben folyamatosan jelen van a mindennapi élet. Kis és nagy vagyoni viták, becsületsértések, verekedések, sőt gyilkosságok, rablások, házassági bontóperek, gyermektartási viták, szomszédok acsarkodásai, vállaltok vitái és még sok más.
A tárgyalóteremben a főszereplő a bíró, akinek feladata, hogy minden törvényes eszközt felhasználjon annak érdekében, hogy az adott ügyben részlehajlás nélkül, minden lényeges tény, körülmény megvilágításra kerüljön s a felmerült bizonyítékok alapján a törvényeknek megfelelő igazságos döntést hozhasson.
De ugyanilyen felelősségteljes szerepe van az ügyésznek, a védőnek, a felperesi és alperesi képviselőnek is abban, hogy a konkrét ügyben minden lényeges körülményt bizonyítani próbáljon s a tárgyalás végén a perbeszédben összefoglalja a bizonyítási eljárás eredményét abból a szempontból, amelyik legjobban alátámasztja az általa képviselt ügyfél igazát.
Ezek után joggal feltételezheti bárki, hogy a perekkel kapcsolatosan csupa véresen komoly események játszódhatnak le. Holott az élet - mint minden más területen is - szinte napról napra felszínre hoz humoros jeleneteket is. Ilyen volt pl., amikor Piacsek Jenő bácsi a tárgyaláson mosolygott a bajusza alatt.
De ilyen esemény volt egyik nagybátyám esete is a Kúrián, amikor ügyfele jogerősen elvesztette azt a pert, amelyet előzetesen első fokon a veszprémi törvényszéken, majd másodfokon a győri ítélőtáblán is megnyert. Nagybátyám dr. Rácz Gyula Enyingen volt ügyvéd. Enying akkor Veszprém megyéhez tartozott s a nagyobb jelentőségű vagyoni perek első fokon a veszprémi törvényszéken indultak. Másodfokon a győri ítélőtáblán bírálták felül az ítéletet s a nagy értékű perekben a Budapesten székelő Kúriához lehetett jogorvoslattal fordulni.
Történt egyszer, hogy felkereste nagybátyámat egy jómódú enyingi gazda és megbízást adott a szomszédja elleni per megindítására. Panasza a szomszéd ellen az volt, hogy a szomszéd az istálló felépítésekor nem tartotta be a telekhatárokat s a felépített épület jelentős területet elfoglalt az ügyfél kertjéből. Emiatt már évek óta nagy volt a harag és ellenségeskedés a felek között.
Nagybátyám elvállalta a gazda képviseletét s megindította a pert a veszprémi törvényszék előtt. A kereseti kérelem az volt, hogy a szomszéd bontsa le a rossz helyre épített falat. De a pertárgy értéke nagy volt, mert a lebontás az egész tetőzetet és a többi falat is érintette volna.
A perben a tanúk igazolták, hogy a vitatott területet korábban az ügyfél használta, így a veszprémi törvényszék helyt adott a keresetnek, tehát az ügyfél a pert megnyerte. Az ellenfél fellebbezéssel élt a győri ítélőtáblához. Az elsőfokú ítéletet a Tábla is helybenhagyta. Természetes, hogy az ítélethirdetésen részt vett mind a két ügyfél s az is természetes, hogy az ügyfél mindkét esetben diadalmas mosollyal hagyta el a tárgyalótermet, míg az ellenfél szomorúan távozott.
De az ellenfél jogorvoslattal élt a Kúriához. Időközben ugyanis sikerült az ellenfél ügyvédjének olyan hiteles bizonyítékot előhalászni a telekkönyvi irattárban, amely azt bizonyította, hogy a vitatott kertrész eredetileg az ellenfél tulajdonát képezte. Igaz ugyan, hogy évek óta ténylegesen az ügyfél használta, de elbirtoklással sem szerzett rajta tulajdonjogot, mert nem volt meg az ehhez szükséges elbirtoklási idő.
Nagybátyámat elkísérte az ügyfél is a tárgyalásra, de ott volt az ellenfél is személyesen. A Kúria ítéletének kimondása után, amikor a felek elhagyták a tárgyalótermet, nagybátyám vigasztalni próbálta az ügyfelet és sajnálkozva mondta, hogy ő mindent megtett a per megnyerése érdekében, de ez az utólag előkerült hiteles térkép mindent felborított. Az ellenfél gazda természetesen büszkén vonult ki a teremből. De az ügyfél sem volt elkeseredve. Sőt hetykén belenyúlt a zsebébe, kivett onnét egy százas bankót s büszkén, hangosan kijelentette: Ne mentegetőzzön az ügyvéd úr! Én kétszer is nyertem ebben a perben, egyszer nyerhetett az a koszos is! És belenyomta a százas bankót a nagybátyám zsebébe.