Sportpályafutásom története

* (kézírásban maradt, befejezetlen)

Bevezetés

Ha egy világbajnok, olimpiai bajnok, világrekorder leírja sportpályafutásának történetét, ez érdemes és jogosult. Hogy én 1935 és 1947 között (22-34 éves koromig) bent voltam az ország legjobb 10 tornásza között, ez a tény nem érdemesít arra, hogy sportpályafutásomról önéletrajzot írjak. Nem is ezért teszem. Hogy miért? Ezt majd az írás tartalma hivatott igazolni. Vagy sikerül, vagy nem.

I.

1913. március 10-én születtem Csepregen a Fő utcán Kednár molnármester háromszobás, kertes családi házában. Apám járásbíró volt, anyám háztartásbeli. 1910-ben kötöttek házasságot, 1911-ben született Géza bátyám. Azt mesélték, hogy csendes, fekete hajú és szemű, átlagos kisgyerek voltam. Még nem voltam egy éves, amikor difteritisz (torokgyík) kapott el, amely bacilus okozta fertőző betegség, melynek a során a légzőutakat beszűkítő álhártyás lepedék képződik s a szívizomzatot károsító toxin. Ez akkor általában a kisgyerekre halálos betegségnek számított. Ma már a kötelező védőoltás e korábbi nagy veszélyét megszüntette.

Komzsa nevű Romániából származó körzeti orvosunk volt. A betegséget mindjárt felismerte. Közölte szüleimmel, hogy a betegség halálos, egy lehetősége van az életben maradásnak, ha késsel bemetsz a torkomba, átvágja a képződő álhártyát, s ezzel a légzőnyílás elzáródása talán nem következik be, s ha a szívem is kibírja a toxin támadását, akkor esetleg életben maradok. Még azt is mondta az orvos, hogy másodperceken belül kell dönteni, mert minden perc késedelem csökkenti a túlélés egyetlen lehetőségét. Anyám csak sírt, a fájdalom miatt tán gondolkodni sem tudott. Apám döntött: metsszen! -

Ezt szüleim gyakran elmesélték nekem. Először akkor, amikor panaszkodtam, hogy miért szúr sokszor a szívemben, és miért ver olyan egyenetlenül, miért ver néha olyan erősen, hogy a lélegzetem is megszorul, majd utána alig mozog.

Géza, az egy évvel idősebb bátyám erős, ügyes, mozgékony és erőszakos gyerek volt. Én csendes, szemlélődő jóindulatú, kissé ügyetlen.

Az első világháborút ebben a Fő utcai házban éltük át. Ebből az időből emlékezem arra, hogy anyám öccse, Lajos bácsi, mielőtt kivitték az olasz frontra, meglátogatott minket. Tetszett a szép tartalékos tiszti ruhája. Emlékezem, hogy a folyosón karjába vett és magasba dobott. Emlékszem, hogy érkezett egy levél, amelyben megírták, hogy Doberdónál egy srapnelszilánk kettéhasította a fejét. Ez 1916-ban történt, amikor 3 éves voltam. Emlékszem arra is, hogy szerettem az állatokat, a disznókat és baromfiakat etettem, sokat játszottam a szomszéd gyerekekkel, fiúkkal és lányokkal. Emlékszem, hogy a háború vége felé spanyoljárvány döntötte ágyba az egész családot, kivéve engem, s én hordtam a tejet a Felsővárosi gazdacsaládtól.

Arra is emlékszem, hogy egy éjjel az utcán emberek csoportosultak, kiabáltak, hogy legyen vége a háborúnak, üzletek kirakatait törték be. A Felsőváros felől vonult a tömeg felénk. A Lackovics üzlet kb. 200 m-re volt tőlünk, a gyógyszertárral szemben. Erre ébredtünk fel. Apám intézkedésére a belső szobába mentünk. Apánk revolverét magához vette s kiment a kapuhoz. Kiabálást hallottunk, hogy a Rácz bíró a mi emberünk, be ne törjétek az ablakát. A tömeg továbbvonult, apánk bejött, újra lefeküdtünk. Patyi László, a járásbíróság elnöke pár száz méterrel beljebb lakott, az ő ablakait betörték.

Mi gyerekek nagyon sokat voltunk az utcán, sokat voltunk együtt a szomszéd gyerekekkel, Lujber pék, Horváth gazda, Floderer gyógyszerész gyerekeivel, másokkal. Akkor az utcák még szinte veszélytelenek voltak, egy-egy ló vagy tehén vontatta szekér volt az egyetlen jármű, amely az utcán néha végighaladt. Emlékszem, hogy a volt Nádasdy kastély parkjában családunk jó barátját, Pletrich Bélát egy alkalommal, amikor nagy embertömeg előtt arról beszélt, hogy új világ következik, legyen béke, legyen vége a kizsákmányolásnak. Mi gyerekek csak néztük az embertömeget, hallottuk a szavakat, aztán mentünk tovább játszani. Mert akkor még éltük gondtalan gyermekéletünket.

15-ben Ili, 18-ban István testvérem született.

[Csaplár András, Várszegi János (lapszéli jegyzet)]

II. (1919)

Apám belépett a kommunista pártba, beválasztották a munkástanácsba s a lakásügyi bizottság vezetője lett. Az ellenforradalom közeledtével Patyi járásbírósági elnök, Szekrényes plébános és többen felszólították, hogy lépjen ki a kommunista pártból. Apám azt mondta: önként lépett be és nem lép ki. A proletárdiktatúra bukása után a soproni ügyészség utasítására a csepregi munkástanács tagjait így Pletrich Bélát is a sopronkőhidai fegyházba szállították. Problémát okozott apám sorsa, mert bíró lévén, a felettes bírói szervek állásfoglalására is szükség volt. Anyám húga, Margit néni a soproni törvényszéken volt gépíró, és hosszas vita után sikerült fegyelmi útra tereltetni az ügyét. A végső szót a Kúria, az akkori legfelsőbb bíróság mondta ki. Nem az volt a legnagyobb vétke, hogy belépett a kommunista pártba, és elvállalta a munkástanács-tagságot, hanem, hogy nyomatékos felszólításra sem lépett ki, sőt a fegyelmi eljárás során is azt vallotta, hogy önként lépett be a kommunista pártba és önként vállalta a munkástanács-tagságot.

1919-től négy éven át a szép községi iskolában végeztem az elemit. Zauf János volt az igazgató, Mernyei Jenő a tanítónk. Kiváló emberek, példamutató nevelők voltak. Közben átköltöztünk a volt Nádasdy kastély első emeleti lakásába.

III.

Elemista koromban tanulásban az első harmadban, fizikailag korosztályom középmezőnyében voltam. Sportolásunk abból állt, hogy az iskolaudvarban játszottunk adj király katonát, métát, ipics apacsot, bakugrást, dobd meg a lustát, bikaviadalt, a réteken rúgtuk a rongylabdát, fürödtünk és úsztunk a két Répcében, télen pedig korcsolyáztunk a csóti vagy a cigánytelep mögötti tóban. Ezek mindennapos természetes mozgások voltak, s a szívem sokat gyógyult, erősödött.

A rendszeres és szakszerű testnevelés akkor kezdődött, amikor Kovács István mint fiatal számtan- fizika- és tornatanár megkezdte működését a polgári iskolában. Tornaterem nem volt, hiszen még iskola sem volt, mert két osztály az elemi egy átalakított mellékhelyiségében, két másik fiúosztály pedig a promenádról nyíló utcán egy magánházban volt. Itt még udvar sem létezett. Padokon, földön tolózkodtunk, Has, kar, hát, lábizom gyakorlatokat végeztetett, vetélkedtetett, ki hányszor. Elvitt Kollárék udvarába, ahol egy szőnyegporolásra használt nyújtórúdon térdfellendülést, sőt haskelepet csináltatott, olyan szellemet alakított ki nevelési módszerével, amely felkeltette bennünk az egészséges rivalizálást a nagyobb eredmények elérésében. Sokat kerékpároztunk, kirándultunk a környékbe és a kőszegi hegyekbe, Írottkőre. Szívem kezdett rendbe jönni s fizikailag elértem a jó átlagát az osztályomban. Az első év utáni nyáron hastífuszban betegedtem meg. Hetekig nyomtam az ágyat, legyengültem, csont és bőr voltam, s mikor hosszú idő után felkelhettem a betegágyból, a szívem beteg maradt, kihagyott, szúrt, stb. Dr. Szemes Zoltán körorvos akkor szerzett be egy röntgenkészüléket s ez kimutatta a szívtágulást is (nagyobb szív, megvékonyodott szívizomzat). Késve, de elvégezhettem a polgári 2. osztályát, tornából fel voltam mentve és meg volt tiltva minden erősebb testmozgás. A polgári 3.-ban is még fel voltam mentve a tornaórákról, de szabad időmben újra kijártam a Répcére úszkálni, korcsolyázni is eljártam és a futballpályára is. Ezen kívül a kastély parkjában a vadgesztenyefák alkotta körben kis atlétikai pályát rendeztem be, ahol szökdeltem, futottam, ugrottam magast és távolt, farúddal gerelyt hajítottam, kővel, majd egy 3 kg-os mérlegsúllyal távolba dobtam, a fákon húzódzkodtam. Ez így ment napról napra, hétről hétre, mindig annyit, amennyit a szívem elbírt - s a szívem mindig többet és többet bírt el. A negyedik polgáriban már nem voltam felmentve a tornaórákról s ismét az osztály átlagos középteljesítmény-színvonalára sikerült feltornásznom magamat. De az osztály élvonalát (Janis Gyula, Pasker Lajos, Zsömbölyi László, stb.) még nem értem el.

IV.

Géza bátyám 26-ban a szombathelyi reáliskolában folytatta tanulmányait. Ott megnyerte 28-ban a középiskolai kerületi mezei futó bajnokságot és helyezést ért el Budapesten az országos középiskolai mezei futó bajnokságon. Én 27-ben fejeztem be a polgári iskola 4. osztályát, s mivel rég elhatároztam, hogy ügyvéd leszek - amit szüleim sem elleneztek -, a soproni líceum (gimnázium) 5. osztályába azonban felvételi vizsgát kellett tennem latinból, számtanból és történelemből, vegytanból. Ennek érdekében egy évig otthon maradtam. Tanultam, igen sokat olvastam és minden szabad időmben állandó mozgásban voltam (futás, ugrás, úszás, húzódzkodás, tolózkodás, korcsolyázás, dobás, hajítás, turisztika, biciklizés). Kerékpárral Kőszegre, gyalog fel az Írottkőre, vissza, és még aznap haza kerékpárral, kerékpárral a Balatonra egyik nap, másik nap vissza, stb. Mire letelt az egy év, és 1928. szeptemberben megkezdtem Sopronban a gimnázium 5. osztályát, a szívrendellenességet már nem éreztem, izmaim, tüdőm megerősödtek. Géza bátyám ebben az évben már az országos középiskolai mezei futóbajnokságot is megnyerte.

V.

A soproni gimnázium ideális hely volt számomra a sport szempontjából. Volt tornaterem, atlétikai pálya. Az akkori 6. és 8. osztályban több jó tornász volt. A testnevelő tanár a tornaórákon nagyon komoly gimnasztikát követelt. Téby Mihály. A tornateremben fő ténykedés a szertorna volt, az udvaron pedig a súlydobás, magas és távolugrás. A saját futball és atlétikai pálya is napról-napra ki volt használva, súlyponttal az atlétika. Az elérendő cél az év végi osztályverseny, osztályok közötti verseny, és a fénypont: az évzáró tornaünnepély.

Osztályom, az 5. osztály átlagszínvonala pl. nyújtón a térdfellendülés, térdforgás, haskelep volt. A 6. osztályban már többen a támaszbalendülést is csinálták, a 7. osztály gyengébb volt, de a 8. osztályosok közül többen óriáskelepet, sőt óriáskört csináltak. Tehát volt mit bepótolnom.

VI.

Minden szabad időmet a tornateremben és az atlétikai pályán töltöttem. Sopronban igen népszerű volt a korcsolyázás. Első versenyem 29. januárban a városi műkorcsolyázó bajnokság volt - 3. lettem, bronzérmet kaptam. Igen boldog voltam, ez volt az első versenydíjam. Bátyám, Géza, aki közben a soproni reálba jött át, első lett a városi gyorskorcsolyázó bajnokságban. Az év végi tornaünnepélyen nyújtón megnyertem az osztálybajnokságot. Az igazi nagy versenyszám azonban az osztályok közti svéd váltó volt (100, 100, 300, 400 m). Nagy riválisunk a 6. osztály volt. Az ő utolsó futójuk (60 mp körüli futó) kb. 20 m előnnyel kapta a stafétabotot. Amikor váltótársamtólkezemben éreztem a botot, a feszültség egy pillanat alatt átváltozott lendületté, amely gyors, laza száguldással vitt előre kb. 50 m-en át. Ekkor már 5 m-el voltam riválisom mögött. A feszültség elmúlt, laza, hosszú léptekkel felvettem ellenfelem tempóját és ragadtam rá a célegyenest megelőző kanyarig és csak arra koncentráltam, hogy a kanyar után ki kell törni és újra száguldani teljes erővel, mindent beleadva a célig - sikerült. 5 m előnnyel szakítottam át a célszalagot.

Nem voltak ezek nagy eredmények, nagy teljesítmények, de nekem, a mi szintünkön maximálisak voltak. És ez az érzés, a maximum elérése, a lehetetlennek látszó feladat teljesítése még az objektíve szerény eredmények területén is olyan felemelő érzés, amelyet csak az ismer, aki ilyenen már átesett. És micsoda felemelő érzés! Aki csak éli a maga átlagos, szürke mindennapi életét, eszik, iszik, dohányzik, dolgozgat, de soha nem próbál erőn felüli célokat kitűzni, azokért minden egyebet alárendelni és küzdeni, küzdeni, és ha kell újra meg újra kezdeni, az ezt az érzést soha meg nem ismeri. És én hányszor megismertem, hányszor újrakezdtem, és hányszor megrekedtem, talán ez az érdekes az én sportpályafutásomban, nem pedig az elért eredmények jelentősége vagy kicsisége.

VII.

1929. nyarát Csepregen töltöttem. Úszkáltam a Répcén, súlyt dobtam, botot (gerely helyett) hajigáltam, ugrottam, húzódzkodtam, tolózkodtam, bátyám után kimentem a futballpályára, ahol ő már mint országos középiskolai mezei futóbajnok rótta a köröket. Én is szerettem volna vele futni, de nem mertem nyomába szegődni, mert restelltem volna, ha faképnél hagy. De azt sem bírtam ki, hogy ne fussak vele és ne mérjem le, mit tudok hozzá képest. Azt csináltam tehát, hogy odasétáltam a pálya egyik sarkára és amikor Géza az ellenkező sarokhoz ért, én is megindultam és róttuk a köröket kilométereken keresztül. Pár méter lemaradással tartottam a tempót körökön keresztül, aztán jött az a bizonyos holtpont. Ezt az érzést is csak az ismeri, aki futott már hosszú távot. Az ember úgy érzi, hogy elhagyja az ereje, fáj, már kiszakad a gyomor, a tüdő, a szív, aztán kihagy a gondolat, csak egy van: az akarat, hogy tovább, tovább, ez hajt űz, ez az akarat az egész világ ...! Aztán ha nem estél össze, ha nem álltál meg, ha lábaid vittek tovább, akkor egyszer csak kitisztul az agy, újra érzed a lábadat, a tüdőd, szíved, gyomrod kienged s örömmel érzed, hogy a lábad visz tovább a kitűzött cél felé. Szóval futottam tovább s mikor Géza leállt, leálltam én is. Néhány méter lemaradásban voltam, s ennek értékéből az sem von le, hogy kevesebbet futottam kér körrel, mint Géza, s ő csak tréningezett, én pedig csak küzdöttem egy célért, amely nem volt nagy, nem volt rendkívüli, de nekem akkor egy egész világ.

VIII.

1929. szeptemberében újra Sopron, a 6. gimnázium. Még fürdő idő volt: úszás a nagyuszodában, gyönyörködés a soproni úszók, műugrókban (pl. Weiszenbach Vilmos későbbi magyar műugróbajnok), sportpálya, ugrás, dobás, futás 100-1500 m, tornaterem, télen műkorcsolya. Tavaszra kiírták a városi középiskolai tornászbajnokságot korlát, nyújtó, lólengés, gyűrű versenyszámokban. Nagyon rákapcsoltam. Sopronban régi hagyományai és jelentős eredményei voltak a tornasportnak. A papréti tornacsarnokban számos felnőtt és diák tornász működött, hagyományos tornaünnepélyeket tartottak. Gyakorlatanyaguk nyújtón pl. óriáskör-variációk, átterpesztések, szaltó leugrások, stb. voltak. Ugyancsak szépen tornásztak a tanítóképzősök, akik nem a gyakorlatok magas fokával, hanem a tökéletes kivitelben jeleskedtek. Nagyon ráfeküdtem a tornára. Téby tanár úrtól segítséget nem kaphattam, mert ő teniszes volt, gyakorlatomat magamnak kellett összeállítani a négy szabadon választott gyakorlatot korlát, nyújtó, lólengés, gyűrűn. 1930. március közepén volt a verseny napja. Két héttel a verseny előtt magas láz, rosszullét, kiütés a bőrömön. Az orvos azonnal be a járási kórházba; kanyaró. Tartama a kötelező elkülönítéssel együtt 6 hét. Az első napok félig öntudatlan s lengülönfor állapotában a verseny, amely számomra meghalt, töltötte ki gondolataimat. Az a hónapokon keresztül tartó szellemi, akarati koncentrálás és fizikai erőfeszítés, amely a gyakorlatok megtervezésével, az egyes elemek megtanulásával, összekapcsolásával és sulykolásával járt, az agyat szakadatlanul működésbe tartotta. Hiába volt a test erőtlen, én ismét és ismét átéltem a gyakorlatok végrehajtásának mozzanatait. Egy hét után megint a láz. Mind többet és többet keltem ki az ágyból egy-egy erősítő gyakorlat végrehajtására. A verseny napján reggel megfürödtem, felöltöztem, magamhoz vettem a tornaszert s heléritésben a reáliskola tornatermében voltam. Szóval a kórházból megszöktem. Végigcsináltam a betervezett gyakorlatokat. A csapatversenyt a tanítók csapata nyerte, mi a 2.-ak, a reálosok a harmadikak lettek. Egyénileg gyűrűn hirdettek ki 3.-nak. Bronzérmet kaptam. Visszamentem a kórházba még három hétig ott tartottak. Amikor újra iskolába mentem, közölték, hogy tévesen hirdették ki a korlát verseny eredményét, mert azt én nyertem meg 9,4 pontos versenygyakorlattal. Ez úgy tudódott ki, hogy az egyik pontozóbíró, aki a korlátnál pontozott, nem értette, hogy én miért nem kerültem az első három közé. Kikérte a pontozólapokat, s megállapította, hogy 2 pontozónál - az egyik ő volt - 9,4 pontot kaptam, a 3.-tól 9,1-et. Mivel a szabály az volt, hogy a legmagasabb és a legalacsonyabb pont kiesik s a középső marad bent, nekem a 9.4 pont maradt bent s ezzel 2 tized ponttal megelőztem a 9,2 pontos utánam jövőt. Sajnálattal közölték velem, hogy valójában én nyertem meg a korlátversenyt, egyébként minden maradt a régiben. Hogy kik manipulálták és miért a korlátverseny eredményét az ünnepélyes eredményhirdetéskor, csak feltételezni lehet, de vizsgálat nem volt és arról tájékoztatást sem kaptam. Gyakorlatom egyébként - ahhoz képest, hogy másfél évvel előtte láttam először korlátot és voltam tornateremben -, mai szemmel nézve - az akkori követelményeket figyelembe véve - nem volt rossz. A gyakorlat felépítése a következő volt: A korlát elején hosszúbillenés kézenállásba a 3 mp. stat - lendület előre - futólagos terpeszülés és futólagos könyökmérlegen keresztül támasz ülőtartás a korlát közepén. Emelés nyújtott lábbal erőkézenállásba - 3 mp. stat. -. Ereszkedés felkarállásba, lendület előre hátrahenger, leng. tovább dobott henger felkartámaszba, bukóbillenés - lendület kézenállásba - 3 mp. stat - lendület előre 180?-os fordulattal vetődés balra, bal oldalsó keresztállásba. - A gyakorlatban végrehajtási hiba nem volt, a testtartás szabályos, a végrehajtás lendületes volt. Magasabb fokú volt az utánam következőktől és mégis mást hirdettek ki győztesnek. És ilyen és hasonló eset hányszor megismétlődött még ott is, ahol nem objektív tények rögzítették az eredményt.

IX. 1929-1930

Ezt követőleg a torna háttérbe szorult nálam az atlétika mellett, mert mert júniusra területi középiskolai tornaversenyt írtak ki, így naponta több időt töltöttem a sportpályán, mint a tornateremben, 400-1500 m-es távra készültem. Az iskolai házi bajnokságot mindhárom számban megnyertem. Elérkezett a verseny napja. Sopron-Győr és Vas megye legjobb diákversenyzői jelentek meg a rajtnál. Elsőnek 400 m-en indultam. A verseny győztese Csaplár András, a későbbi sokszoros magyar bajnok és 20 km-es világcsúcs tartója, a második Verszegi (akkor még Vemesz) József, a későbbi sokszoros magyar gerelyvető bajnok és olimpiai 2. helyezett volt. Nekem a 3. helyre sikerült befutnom 56 mp. körüli idővel. 800 m-en 2. lettem Csaplár, 1500 m-en 3. Csaplár és bátyám mögött.

X. 1930-1931

Jött a nyári szabadság Csepregen. Ismét úszkálás a Répcén, ugrás, dobás, hajítás, húzódás, tolódás, futás stb. a kastélyparkban, kerékpározás, turistáskodás. Aztán szeptembertől ismét Sopron, a gimnázium 7. osztálya. Október 6-án a hagyományos kegyeleti staféta után tavasszal a hagyományos házi bajnokság 400 - 800 - 1500 m-en, aztán nyári szünet, aztán 1931. szeptemberétől a 8. osztály, az érettségi. Elhatároztam, hogy jó érettségi bizonyítványt szerzek. Nagyon rá kellett hajtanom, mert volt mit pótolnom, mert eddig éppen csak annyit tanultam, ami kellett a felsőbb osztályba lépéshez. De a sok mozgástól a szívem tökéletesen meggyógyult. A röntgen kimutatta, hogy a szívmegnagyobbodás megmaradt ugyan, de a szívizomzat megerősödött, megvastagodott s így a belső űrtartalom normális lett. Szóval a szívtágulásos beteg szívből sportszív lett. Továbbra is indultam a hagyományos okt. 6.-i kegyeleti stafétán, kijártam a futópályára is naponta, a tornaterembe is naponta, de csak lényegesen kevesebb időre. Minden szabad időmet a tanulás foglalta le. Lesoványodtam, de örömmel éreztem, hogy tudom az újanyagot és a régit is. Érdemjegyeim ezt ugyan nem mutatták, mert a vaskalapos líceumi tanárok akiknél megszokták a jelest, annak jelest, akiknél a jót, annak jót, akiknél az elégségest, annak ennek megfelelő jegyeket adtak a feleleteire. A jól sikerült dolgozataimra pedig kimondták, hogy azokat nem én készítettem, hanem loptam. Legfőként Dr. R.J., a magyar nyelv és irodalom tanára jeleskedett ezzel.

1932 júniusában megvolt az év végi tornaünnepély. Tornatanárunk meghívta az előző évben világbajnokságot nyert Pelle István magyar tornászbajnokot. Megnyertem ismét a 400 - 800 - 1500 m síkfutást. Pellével tornászcsapatunk is tornászott korláton, nyújtón, gyűrűn és lólengésben. Itt jegyzem meg, hogy ezután 2 hónap múlva Pelle Los Angelesben 2 olimpiai bajnokságot nyert. Pelle gratulált a gyakorlatomhoz, és javasolta, menjek Pestre a BTC-be (Pelle egyesülete), nagyra vihetem. Megkezdődött ezután az érettségi szünet. Üzenetet kaptam a Soproni TE-ből, hogy június végén a vidéki tornasport fellendítése érdekében a vidéki (Pesten kívüli) tornászok részére külön bajnokságot írnak ki s Sopron 3 csapattal kíván részt venni. Én a 2. csapatban kapnék helyet. Vállaltam. Budapesten a Nemzeti T. E. tornacsarnokában zajlott le a verseny. Debrecen, Pécs, Győr, Szeged stb. városok megtöltötték a tornacsarnokot. A csapatversenyt Debrecen csapata nyerte, Sopron első csapata a második lett. Egyénileg a legjobb soproni tornász 6., én a 10. helyezést (a soproniak között a 2.) értem el, s a Motesz díszjelvényét kaptam. Érdekesség, hogy ha engem nem a második, hanem az első csapatban szerepeltetnek, Sopron csapata nyerte volna meg az országos vidéki csapatbajnokságot Debrecen és Pécs előtt.

Eljött az érettségi napja. Reggel már híre jött, hogy magyarból 2 dolgozat kapott jeles osztályzatot, Gróf F.-é (később budapesti orvosi egyetemi tanár) és az enyém, de az enyém kiemelkedett az egészből. Petőfi elbeszélő költészete volt a kidolgozandó feladat. Aztán bementünk a nagyterembe öten. Kihúztuk a tételeket: Madách Az ember tragédiája. 4.-nek ültem, de kb. 5 perc gondolkodás után elsőnek jelentkeztem. Aztán elkezdtem - az előadást. Igen. Ma is érzem annak az örömét, amint egymás után tolmácsoltam a legérdekesebb és legmagasztosabb madáchi gondolatokat a rögtönzött előadásba. Utólag tudtam meg, hogy feleletem közben egymás után jöttek be a tanárok hallgatni. Az érettségi biztos a végén csak ennyit mondott: Köszönöm, elég. S megkaptam a jelest.

XI. (1932-1933)

1932. nyara. Sikeres érettségi után a nyarat ismét Bükön. Aztán felvettek a debreceni jogi egyetemre és a Református Kollégiumba. Elsőnek a debreceni stranddal s az egyetem sportpályájával ismerkedtem meg. 400 - 1500 m-re edzettem napról napra. Indultam a 100 m-es egyetemi gyorsúszó bajnokságban. Harmadik lettem, 1 p. 12 mp. körüli idővel. Ugyancsak még szeptemberben felkerestem a DTE tornatermét. Immidt (Aradi) Gyula vezetésével ragyogó tornászgárda volt kialakulóban. Tóth Lajos már magyar válogatott kerettag volt, és nagyon sok kiforrott és kialakuló tehetség közé kerültem. Debrecenben a Motesz egy országos ifjúsági felmérő versenyt rendezett. Budapesti bírók utaztak le terepszemlére és pontozni. A gyakorlatok nem voltak nehezek, a tökéletes kivitel volt a fő követelmény. Az országos felmérés eredménye szerint Tóth Lajos és én értük el a maximális 10 pontot korláton és gyűrűn, és 9.9-et nyújtón és lólengésben.

1933. januárban a műkorcsolya-bajnokságban sikerült 3. helyezést elérnem, márciusban pedig megint megrendezésre került Budapesten a Nemzeti Tornacsarnokban az országos vidéki csapatbajnokság és egyéni verseny. Ebben Debrecen csapata megint első lett, Sopron második, egyénileg én lettem az első, a soproni Radnai Béla 2., az ugyancsak soproni Szlávik Jóska a harmadik, a debreceni Tóth Lajos a negyedik. Itt szükséges megjegyezni, hogy a legjobb tornász elismerten Tóth Lajos volt, de a nyújtógyakorlatban olyan hibát vétett, amelyért 0,5 pontos levonás járt, így hárman is meg tudtuk előzni.

Június, Sopron, Országos Bajnokság - magyar utáspd.

A tavasz hátralevő részében újra atlétika, úszás, torna. De mindezt úgy, hogy egyetlen előadást sem mulasztottam az egyetemen és mindig napra készen készültem a kollokviumokra és az első alapvizsgára, mely júniusban volt és jó rendűre sikerült. Debrecenben - többek között - az egyetem vezetésében is nagy visszhangot váltott ki a debreceni tornászok sikere s az én váratlan első helyezésem. A DTE iránti irigység az Egyetem vezetésében egy olyan értelmű döntést hozatott, hogy egyetemisták nem versenyezhetnek a DTE színeiben, hanem csakis a DEAC-ban. Az egyetemi bajnokságon részt vettem a 400 - 800 - 1500 - 5000 m-es síkfutásban. Harmadik - első - 3. helyezéssel. Az 1500 és 5000 m-t Géza bátyám nyerte meg. Tavasszal Budapesten a Vérmezőn részt vettünk az országos főiskolai mezei futóbajnokságon. Csapatunk 3. lett, az egyéni győztes Géza bátyám, én a 7. lettem.

Ezután 1933. júliust-augusztust Bükön töltöttem. Aztán szeptembertől újra futás, úszás. A tornával egy kis baj volt, mert a DTE tornatermébe nem mehettem, az egyetemnek pedig sem edzője, sem tornaterme nem volt. De volt egy csapatra való jó tornásza. Az egyetem megvette a tornaszereket s az alagsor helyiségeiben helyezte el őket. De a 4 m. körüli magasság miatt sem a nyújtón, sem a korláton nem lehetett tornászni, maradt a talaj , a ló, a lóugrás és az alacsony korlát. Na, amíg jó idő volt, az egyetem mögött a Nagyerdőben állítottuk fel ezeket edzés előtt, edzés után pedig leszereltük és visszavittük az alagsorba. Aztán az egyetem díszudvarán (aula) felvéstünk 4 db betonkockát és oda szereltük be a 4 vaskapcsot, amikhez a nyújtót kifeszíthettük. Most már oda hurcoltuk és vissza a tornaszereket, szőnyegeket edzés előtt, illetve után. Népszerű lett a torna, mert az aula 3. emeletén karzat fogta körül edzéshelyünket. Kissé zavaró volt, hogy a kőkockák miatt nagyon kellett vigyázni, hogy a szőnyegen érjünk talajt. A Debrecen környéki diákvérosokból (Nyíregyháza, Kaba, Kisvárda, Túrkeve, stb.) nagyon jó tornászanyag gyűlt egybe. Néhány név: Görömber Béla, Tóth Lajos (nem azonos a DTE-s Tóthtal), Gopcsa Vilmos, stb.).

33 ősze, 34 tavasza erős versenyprogramot jelentett. Mivel tornaedzőnk nem volt, én vezettem a DEAC tornaedzéseit. A tanulás intenzitásából nem engedtem, így kora reggeltől késő estig tanulás, futás, torna volt a napi programom. A tanulást óránként néhány perces mozgással szakítottam meg, szökdelések, guggolások, mérlegek, kézállások földön, széken, asztalon. Hárman laktunk a szobában Konyátszeghy Bandival és Szécsenyi Bélával, majd Gál Karcsival. Elgondoltam pl., hogy asztalon könyökmérlegből lehetséges-e erőből felemelkedni fordított karú kézenállásba. Hát mindig feljebb és feljebb mentem s egyszer csak sikerült a kézenállásba emelés. A következő lépés volt, hogy ezt beépítem a korlát szabadon választott gyakorlatomba. 1934. április végére volt kitűzve a debreceni egyetemi atlétikai bajnokság és Budapesten az országos főiskolai tornász bajnokság. S mindez ugyanarra a hétre esett. Csütörtökön volt a 400 és 1500 m. Az egyiken 3., a másikon második helyezést értem el, szombaton volt a 800 és 5000 m, az egyiken első, a másikon 3. helyezést értem el (az 5000 m-t Géza bátyám nyerte), aztán ebéd után felültem a budapesti gyorsra, a TF-en biztosítva volt a szállás és délelőtt a korláttal kezdtünk. Az előírt gyakorlatra 8.7 pontot kaptam. Kissé keveselltem, mert több 9-en felüli gyakorlat volt, nem jobb kivitelben, mint az enyém. Dehát emberek a bírók is, a TF tornászai jobban ismertek voltak. Ezután a következő szabadon választott gyakorlatot mutattam be: A korlát elején beterpesztés a korlát fölött futólagos támaszba, folytatólag lendület hátra hajlított karral és alálendülés a karfák elé, hosszúbillenés, kézenállás - 3 mp. - lendület előre, futólagos terpeszülésen keresztül fogás előre és könyökmérleg a jobb karon s fordulat balra, haránt könyökmérlegbe. Futólagos egykarú könyökmérleg és fogás a bal kézzel is a jobb kéz mellé, mindkét kéz alsófogással nyújtott haránt könyökmérleg - 3 mp. Emelés nyújtott testtel egy karfán alsófogással nyújtott kézenállásba - 3 mp. Bal karon 45° fordulat a karfák közé kézenállásba. Karhajlítással ereszkedés felkarfüggésbe és dobott henger hátra futólagos támaszba és folytatólag bukóbillenés - kézenállásba és lendület előre 180°-os fordulattal vetődés balra, bal oldalsó harántállásba, alapállás. A gyakorlat (alsófogással egy karfán mérlegből nyújtott testtel emelés kézenállásba) meglepte a közönséget is és főleg a bírókat. Érvényes pontszám 9,6. Ezzel a korlát egyéni bajnokságot sikerült megszerezni. A többi szeren 2.-5. helyezés, összetettben 2., a vidéki bajnokságban minden számban az első.

Ezután megint atlétika következett. A budapesti főiskolai bajnokságon a főiskolai stadionban 400 m staféta, 1500 és 5000 m egyéni és csapat verseny. 5000 m-en megint bátyám, Géza nyert, én 17 p. körüli idővel az első 10 között voltam, de csapatban másodikak lettünk.

XII.

34 nyarát ismét Bükön töltöttem. Sok úszás. Gerendából 5 m magas gyűrűállványt készítettem, gyűrűt vettem, s megtanultam biztosra a keresztfüggést. Sokat dobtam súllyal (követ), s a 6-7 m körüli dobást sikerült felvinni 10 m-re. 34 szeptemberében ismét Debrecen. Közben nyáron lezajlott a tornász világbajnokság, amelyben Tóth Lajos szépen szerepelt. Engem nem hívtak meg a válogató versenyre, pedig atlétikai számokkal vegyesen rendezték s ezekben én a többi élvonalbeli tornászhoz képest jól álltam (100 m, magas, súly). Ugyanekkor egy ifjúsági világbajnokságnak nevezett nemzetközi versenyt is rendeztek, s ebben egyénileg és csapatban a magyar tornászok igen jól szerepeltek. A debreceni Mogyoróssi Győző a korlátot, a soproni Székely Zoltán a nyújtót, a BBTE-ista Szegotin Guszti a lólengést nyerte meg. Szépen szerepelt még a soproni Radnai Béla és ... is.

XIII.

1934. szeptembere nagy változást hozott a debreceni tornasportban. Az 1935. évi főiskolai tornász világbajnokság megrendezésével Magyarországot bízták meg. A debreceni Tóth Lajost és Mogyoróssi Győzőt beíratták a jogtudományi egyetemre, edzőnek szerződtették a DTE-től Aradi Gyulát, az edzéseket a DTE tornacsarnokában tarthattuk. Budapest is erősen készült azzal, hogy ugyancsak beíratták valamelyik egyetemre a válogatott keret érettségizett, 28 éven aluli tagjait, illetve indulási jogosultságot kaptak a 2 évnél nem régebben végzett - 28 éven aluli - válogatott tornászok, így a sokszoros válogatott Dr. Rudj., a testnevelő tanár SarlósJózsef gyűrűn volt Európa-bajnok, és Kecskeméti Gábor.

Engem besoroztak katonának. Ezért 1936. februárban abszolutóriumot kaptam, a 8. félévnek a lehallgatását elengedték, csak 3 szigorlatot kellett letenni a doktorátus megszerzéséért. Mivel katonai szolgálatra csak 36 szeptemberében kellett bevonulnom, egy félév állt rendelkezésemre. Szüleim hozzájárultak ahhoz, hogy ezt a félévet Debrecenben töltsem, számomra havi 90 pengőt tudtak biztosítani. Ebből 25 pengő a kollégiumi elhelyezés volt, a többi pedig elég volt a kosztra.

Változatlanul szorgalmasan látogattam az előadásokat Tanultam és tornásztam reggeltől estig, a középtávfutást sem hagytam abba, de nem versenyszerűen, hanem csak a tüdő, a szív és az izomzat lazán tartása végett. Márciusban az aulában nagyszabású tornabemutatót rendeztünk. Most már Tóth Lajos és Mogyoróssi Győző is mint DEACista. Én hétről hétre tovább erősödtem és kezdtek kialakulni a jövendő versenygyakorlataim. Nyújtón pl. rájöttem arra, hogy ha zárt fogással nagy lendülettel előrelendülök, akkor a nyújtó elengedésével 180°-os fordulattal egyre magasabb helyzetben el tudom kapni újra a nyújtót, mégpedig mind magasabb testhelyzetben. Ezt egészen odáig sikerült fokoznom, hogy a lendület végén magas lebegő támaszban maradtam s innét szabad kelep-kézenállásba tudtam folytatni a gyakorlatot. Itt mutattam be először a következő szabadon választottat: ostorbillenés - előrekelep kézenállásba, zárt fogással lendület előre, a nyújtó elengedésével 180° fordulat balra, lendület magas lebegőtámaszba, szabad kelep hátra kézenállásba, óriáskör előre nyitott fogással - óriáskör előre zárt fogással, óriáskör előre keresztezett fogással - 180°-os fordulat a jobb karon alsófogásos óriáskörbe, óriáskör alsó fogással előre, sing fogással óriáskör 180° fordulattal lebegő támaszba, átfogás felsőfogásra, alálendülés, lendület hátra támaszbalendülés beguggolással a kezek közt és hátsó kelep hátra, lendülettel páros láb kiemelés a kezek közt és lendülettel 180°-os fordulattal a jobb kar körül alsófogásos billenés kézenállásba és óriáskör előre, talpforgás nyújtott lábbal újbóli kézenállásba. Óriáskör előre és a nyújtó elengedésével átguggolás a nyújtó felett alapállásba. (Fénykép korláton készült).

Egy érdekes epizódja is volt annak a bemutatónak. A bemutató után adajött hozzám Dr. Baranyai József a magyar alkotmány és jogtörténet professzora, gratulált, és azt mondta: ha még egyszer hozzá kerülök vizsgázni, egy jeggyel megemeli a vizsgaeredményemet. Ennek megértéséhez tudni kell, hogy a magyar alkotmány és jogtörténet az első két félév anyaga és az alapvizsga tárgya volt. Félévenként kollokválni kellett, írásban. Ezek mindegyikére kitűnő érdemjegyet kaptam. Mondták, hogy aki Baranyainál jól akar alapvizsgázni, annak be kell iratkozni a speciális kollégiumára is. Én ezt két okból nem tettem meg. Egyrészt nem akartam túlságosan elmélyedni ebben a tudományágban, másrészt a folytonos atlétika, torna, úszás és műkorcsolya edzés mellett sem időm sem energiám erre már nem maradt. Én csak becsületesen meg akartam tanulni az anyagot és kitűnő eredménnyel levizsgázni. Így jött el az alapvizsga ideje 1933. júniusban. Először Baranyaihoz kerültem. Az volt a rend nála, hogy beült egyszerre 5 diák. Ezeket aztán egymás után vizsgáztatta. Amely kérdésre az első nem tudott felelni, feltette a másodiknak és így tovább. Ha az első 5 kérdésre megfelelt, megkapta az érdemjegyet. Ha az első 5-ből 1-re nem tudott helyesen felelni, pótkérdést kapott. Az érdemjegyet a megfelelt és a nem felelt kérdések aránya szerint kapta. Én másodiknak ültem le. Az előttem levő 5 szokványos kérdést kapott, többé-kevésbé jól megfelelt, és így az öt kérdés után mehetett. A hozzám intézett első kérdés a következő volt: "Mi volt magasabb?" Megszólalni sem tudtam, csak a gondolatok kóvályogtak bennem. Megtanultam a tankönyvet, csaknem szóról szóra tudtam az egy év alatt leadott és nyomtatásban megjelent füzetet (főleg egyéni stílusa és mondatszerkesztése miatt), de ilyen témakört, amely az alacsonyabb vagy magasabb fogalmával foglalkozott volna, nem tudtam felidézni. Természetes, hogy az utánam következő sorstársaim is némák maradtak.

A kínos csend után elhangzott a 2. kérdés: Mi hiányzott az Aranybullából? A kérdés meglepő volt, mert szóról szóra tudtam az Aranybulla összes szakaszát. El is akartam mondani azzal, hogy csak ez van bent, más nem. De csak az első mondatig jutottam s a professzor megállított: Nem azt kérdeztem, mi van bent, hanem hogy mi hiányzik. Hiába mondtam, hogy elmondom ami bent van, amit nem említek, az hiányzik. Nem fogadta el. Ezután még két hasonló kérdést adott s végül feladta az utolsó, a pótkérdést. Erre megfeleltem. Ezután következett Dr. Marton Gézánál a római jog. Kb. fél óráig voltam bent nála, élveztem a vizsgát, és úgy láttam, ő is élvezte, mert a végén azt mondta: gratulálok, kitűnő. Ezután, amikor vége lett a vizsgáztatásnak, vittük az indexet a questurára, ott tudtuk meg az eredményt: Jó rendű lett az első alapvizsgám. Baranyai tehát lerontotta az érdemjegyemet egy ponttal. Ez 1933. júniusban volt. 1935. márciusban úgy látszik, feltámadt a lelkiismerete s a tornabemutató hatására elégtételt kívánt szolgáltatni. Szép volt tőle és a véletlen sors úgy hozta, szükség is lett rá, de csak két és fél év múlva. Visszatérve az első alapvizsgára, utólag tudtam meg, hogy az első kérdésre (Mi volt a magasabb?) azt kellett volna felelnem (magyar alkotmány és jogtörténetből!!!), hogy a császáré. Tudniillik egy ízben a magyar alkotmánytörténet valamelyik epizódjával kapcsolatosan egy előadás során megemlítette, hogy a császár-pápa vetélkedőn egy ízben a császár győzött, a pápa ment el a császárhoz, ott két trónszéket állítottak fel, egyet X császárnak s egyet X pápának, de a császár a magasabb trónnal is jelezni kívánta győzelmét. A második kérdésre pedig (hogy mi hiányzott az Aranybullából), azt kellett volna mondani, hogy a bullát megelőzően is volt egy alkotmányjogi dekrétum, amely X pontból állt, ebből az aranybullába is átvettek Y pontot, de egy pontot nem vettek át. Dehát melyik vizsgázó tud ilyen csavarosan feltett beugrató kérdésekre azonnal kapcsolni?

XIV.

Húsvétot Bükön. Elérkezett 1935. május, az országos főiskolai tornászbajnokság. Színhelye a Ludovika akadémia volt, egyúttal az első válogató verseny a világbajnokságra. Dr. Lenczi kivételével a teljes élgárda elindult - akik az eléggé nehéz előírt gyakorlatokkal is meg tudtak birkózni. Összetett végeredmény: I. Tóth Lajos, II. Sarlós J., III. Kecskeméti, IV.Rácz M. V. Mogyoróssi, VI. Rácz Lőrinc., VII. Krasznai... stb. Mivel 8 tagú csapatok indulhattak a világbajnokságon, 4. helyezésemmel biztosnak látszó tagnak érezhettem magamat. Júniusban volt a II. válogató verseny a TF-en. Ezen már Dr. Lenczi is indult, de nem indult Kecskeméti. A korlát, nyújtó, gyűrű, ló és talaj előírt és szabadon választott gyakorlatok után kihirdették a végeredményt. Tóth, Sarlós, Dr. Lenczi, Mogyoróssi, Rácz Lőrinc ... és utánuk én. Sehogy sem értettem, mert gyakorlataim erősségi foka azonos volt a legjobbakkal, a kivitel pedig szerintem jobb volt. Hazautaztunk Debrecenbe Tóthtal és Mogyoróssival (a többiek pestiek voltak). Utána a debreceni napilap hosszú cikket közölt a közelgő világbajnokságról s kiemelte, hogy a csapatban 2 debreceni egyetemista (Tóth és Mogyoróssi) is helyet kapott. Eléggé el voltam keseredve, tanulni is kellett, mégpedig sokat a III. alapvizsgára. Közben kaptam egy levelet Dr. Majzik Lászlótól, aki a világbajnokság szervező bizottság titkára volt, korábban maga is kiváló atléta, hogy tévesen számolták a II. válogató eredményét, mert Mogyoróssit megelőzve az összetett verseny IV. helyezettje én voltam, Mogyoróssi az V. Közben sikerrel letettem a III. alapvizsgát, a diákok a kollégiumból hazamentek, én engedéllyel ott maradhattam, de kosztot már nem tudtak biztosítani, mert megszűnt a főzés. Magamnak kellett kosztolni magamat. Készültem a III. válogatóra, amely július 20-ra volt kitűzve. Magasságom 172 cm volt, súlyom 63 kg. Szinte napról napra erősebb, ruganyosabb lettem. Szinte játszi könnyedséggel csináltam végig az előírt és szabadon választott gyakorlatokat, amely utóbbiakat újabb elemekkel nehezítettem. Ekkor alakult ki gyűrűn a következő gyakorlat: Nyújtott függésből erős rántással emelés keresztfüggés- ülőtartáson át támasz-ülőtartásba (karok oldalt csípőktől távol) - 3 mp. Emelés erőből nyújtott testtel, nyújtott karral kézenállásba - 3 mp. Ereszkedés nyújtott testtel nyújtott karral keresztfüggésbe - 3 mp. Emelés nyújtott testtel nyújtott karral hátsó függőmérlegbe - 3 mp. Emelés nyújtott testtel lefüggésbe - 3 mp. Lendület hátra vállbefordulás előre, folytatólag lendület hátra - támaszbalendülés, kiskelep hátra keresztfüggésbe - 3 mp. Kiskelep hátra kézenállásba - 3 mp. Ereszkedés nyújtott karral nyújtott testtel felső támaszmérlegbe - 3 mp. Ereszkedés tovább fecskébe - 3 mp - ereszkedés tovább hátsó függőmérlegbe - 3 mp. Emelés lefüggésbe, bicska kiszúrás hátra vállbefordulással, elől támaszba lendülés, lendület hátra ledobással lendület előre - hátraszaltó alapállásba. Ez volt az a gyakorlat, amelynél nehezebb fokút hosszú éveken keresztül nemzetközi versenyeken sem lehetett látni.

Ezután következett be a krach. Június végén, július elején beköszöntött a debreceni kánikula, árnyékban kb. 35°C. Reggelire tejet és disznósajtot vettem. Az ebédem a közeli kif?zdében volt. A reggeli maradék disznósajtot a fiókomban hagytam. Este az edzésről holtfáradtan hazaérve megettem a disznósajtot egy zsemlével. Nem éreztem, hogy különösebben rossz lett volna. Reggel felé félig öntudatlan állapotban ébredtem, elöntött a láz. Orvost hívtak, 40°-on felüli láz, nyelvem lepedékes. Azonnal be a kórházba. Megállapítás: gyomormérgezés, azonnal gyomormosás. Kérdeztem a várható gyógyulás idejét: a válasz legjobb esetben 4 hét. s utána is diéta. Tehát oda a III. válogató verseny, oda a világbajnokság. Felöltöztem - csont és bőr voltam - kivánszorogtam az állomásra és hazautaztam Bükre. Otthon feküdtem, a büki körorvos kezelt. A kosztom tejes étel, lágy tojás, rántott leves volt. Lázam fokozatosan csökkent. Az erőm a nullával volt egyenlő. A világbajnokságról végleg lemondtam. Az vígasztalt, hogy a III. alapvizsgám megvolt s szeptemberre remélhetőleg felépülök annyira, hogy az utolsó félévet befejezzem. Ugyanis még tavasszal alkalmasnak nyilvánítottak a katonai szolgálatra s ez azt jelentette, hogy a VIII. félévet elengedik, decemberben megkapom a jogvégzettséget bizonyító abszolutóriumot. Ilyen állapotban kaptam 2 levelezőlapot Dr. Majzik L.-tól, amelyben azt közli, hogy (mentőok sor) a július 20-i válogató versenyen indulnom kell. Erőm csak annyi volt, hogy a verseny előtti napokban kimentem az udvaron felállított gyűrűn, húzódzkodást próbálgattam, erőltettem, talajon tolózkodtam, asztalon könyökmérleget csináltam, aztán feküdtem, aztán megint próbáltam, közben állandóan parancsoltam önmagamnak, hogy meg kell erősödni, stb. Tehát megismétlődött az 5 évvel korábbi soproni eset, amikor kórházból kiszökve vettem részt az első komoly tornaversenyemen. Súlyom 54 kg. volt, csont és bőr voltam. Felültem a vonatra, este érkeztem a TF-re, ahol a szállásunk volt. Csapattársaim nagy szeretettel fogadtak, én bejelentkeztem Kerezsinél és Bucskó Jenőnél, látták, hogy vagyok, azt mondták, az első két válogatón nyújtott teljesítményem jutalmául ott maradhatok és végignézhetem majd a világbajnokságot. Másnap én is kimentem a főiskolai stadionba, mert ide volt szabadtérre tervezve avilágbajnokság, s a III. válogatót itt rendezték, hogy szokjuk a környezetet. Az első versenyszámnál, a korlátnál még én is kimentem a csapattal és előírt és szabadon választott gyakorlat helyett bemutattam egy tolózkodást a korlát elején. A többi szerhez már oda sem álltam. Megvolt a verseny. I. Tóth , II. Sarlós, III. Kecskeméti, IV Lenczi, V. Mogyoróssi, VI. Rácz Lőrinc, VII. .... Utána visszamentünk a TF-re, ahol az összevont táboroztatásunk volt. Augusztus 1-én kezdődött a világbajnokság. Ez a 10 nap,amit ott eltöltöttem, örökké emlékezetes marad számomra. Az első, hogy éreztem, mindenki, az egész csapat egyet akar: győzni! Egymásban nem vetélytársat láttak, a csapatért szurkoltak. Az egyéni rangsor az évek során kialakult, természetessé vált, hogy Tóth Lajos a legjobb, de szorosan mellette sarlós, Kecskeméti, Lenczi, sokszoros nemzeti válogatottak. Aztán Mogyoróssi az 1934. évi ifjúsági világbajnokságon megalapozott sikere alapján, s közvetlen utánuk Rácz L. és .... Értem mindenki azért szurkolt, hogy a világbajnokságig annyira megerősödjek, hogy 8. emberként helyt tudjak állni. Napról napra nagyon sokat edzettünk. Edzés előtt és edzés után kiadós gyúrást is kaptunk. Én a legtöbbet. És éreztem napról-napra, hogy erősödöm, mindig több és több elemet tudtam végrehajtani az előírt és szabadon választott gyakorlatokból. Sodrófához hasonló segédeszközt is kaptam, egy kisebbet és egy nagyobbat. Ezekkel mángoroltam tagjaimat és szuggeráltam beléjük az erőt. Elérkezett a verseny előtti nap. Súlyom felment 54 Kg-ról 57 kg-ra, és minden előírt és szabadon választott gyakorlatot én is végig bírtam csinálni. 5 kg izom hiányzott még, de Kerezsiék úgy döntöttek, hogy másnap én is felhúzom a címeres mezt és felvonulok a csapattal. A versenyzők sorrendjét úgy állapították meg - tekintettel arra, hogy a magyar csapat korláton kezdett - s a sorrend szerenként változott - hogy Kecskeméti legyen az első, mert az ő előírt és szabadon választott gyakorlata egyike volt a legjobbaknak. Fontos volt ez, hogy a nemzetközi zsűritől a csapat első embere mindjárt magas pontszámot kapjon. Utána következtem én, utánam Sarlós hozza helyre azt a nívót, amelyben a csapat állt.

Másnap hajnalban arra ébredek, hogy a fogam rettenetesen fáj és az arcom kétoldalt meg van dagadva. Szólok Dr. Lenczinek, hogy mit csináljak. Lenczi megnézett, azonnal felöltözött, betett az autójába, elvitt az Irgalmas nővérek kórházába - ahol ő alorvos volt - és nyomban kihúzatta a két begyulladt fogamat. Utána be az autóba, vissza a TF-re, versenyöltözetet magunkhoz véve ki a stadionba. Annyi időnk maradt, hogy felrántsuk a dresszet, s máris csatlakoztunk a korláthoz felvonuló csapatunkhoz. Amit Rezső (Dr. Lenczi) értem tett, az nem mindennapi. Egyik esélyese volt az egyéni bajnokságnak (a lólengést meg is nyerte), de ezt félretette, az orvos, a bajtárs legyőzte benne a versenyzőt. Ő 28 éves volt, én 22, mégis úgy vitt, mint apa a gyermekét. Pedig csak futólag, néhány versenyen találkoztunk és ismertük egymást.

Színes képet mutatott a stadion, mert német, japán, francia, finn, stb. tornászok vonultak fel a kezdésre.

Első nap a korlát és nyújtógyakorlatokat kellett végrehajtani. A magyar csapat a korláton kezdett. Én a 11-es rajtszámú Kecskeméti G. mögött a 13-as rajtszámmal indultam, 57 kg-os súllyal, 2 kihúzott foggyökér lyukával a számban. A fájdalom csökkentésére vizet tartottam a számban.

Kecskeméti G. kezdett. Mint sokszoros magyar válogatott, biztonsággal hajtotta végre az előírt gyakorlatot. A bírók pontoztak, a versenyiroda értékelt és kihirdették az érvényes pontszámot: 9,4. Aztán a nevemet szólították. Kiköptem a vizet a számból, aztán megindultam a karfák végével szembe a kezdési helyre. Ezalatt a néhány lépés alatt eltűnt előlem minden, az 5 kg izomhiány, a hajnalban kihúzott két foggyökér, csak a korlátot láttam és a gyakorlatot, amelyet ha törik ha szakad végre kell hajtanom. Az a rengeteg energia, amely a távfutások és versenyek holtpontjának legyőzésével, az egyes tornaelemek megtanulásának türelmével és kitartásával belém rögződött, egyetlen akarattá sűrűsödött bennem: végig kell csinálnom! Aztán pár lépés roham, szökkenés felkarra a korlát közepébe, lebegő felkartámasz, lendület hátra támaszba lendülés kézenállásba. Megállás 1-2-3-. Hajlított karral lendület hátra felkarra, dobott henger futólagos kézenállásba, lendület alsókelep felkartámaszba, előrelendülés támasz ülőmérlegbe, megállás (1-2-3). Emelés nyújtott karral, nyújtott terpesztett lábbal terpesz erőkézenállásba, megállás (1-2-3), lábzárással karhajlításon át lendület előre 180°-os fordulattal felkarra, lendület hátra, támaszba lendülés, beterpesztés hajlított karon át futólagos kézenállásba, folytatólag felkarállás (3 mp). Átfordulás előre, alálendülés, hosszúbillenés kézenálláson keresztül bal karon 360°-os fordulattal cigánykerék leugrás bal oldalsó harántállásba, alapállás.

Végigment. Szabályos testtartással, folyamatosan, de hiányzott belőle az a könnyedség, rugalmasság, amely egyébként jellemezte a gyakorlatom végrehajtását. A nemzetközi zsűri pontozott, az iroda kiértékelt, az eredmény: 9,2. Aztán egymás után jöttek a többiek. 9 és 9,6 pont között sikerült mindenkinek a gyakorlata. Legtöbbet Tóth Lajos kapott, 9,6-ot. Az előírt gyakorlatot meg lehetett ismételni. A többiek ismételtek, én nem tudtam vállalkozni rá. Ezután következtek a szabadon választott gyakorlatok. Kezdett Kecskeméti G., 9,2-9,3 körüli eredmény. Aztán szólítottak engem. Ugyanaz a koncentrálás, de most sokkal nehezebb feladatra. Megálltam a karfák végénél. Fogás a karfákon. Ugrással beterpesztés futólagos támaszba, lendület hátra, alálendülés hosszúbillenés kézenállásba (3 mp). Hajlított karon át szökkenés a korlát közepére nyújtott karú ülőmérlegbe. Láb behúzás hátranyújtással megállás felső nyújtott támaszmérlegbe (3 mp). Lendület előre, alsókelep felkartámaszba, felkarbillenés jobb könyökmérlegbe, 90°-os fordulat