Újrakezdés

1945. szeptember vége volt, amikor mint ügyvéd ismét folytathattam a tevékenységemet. A bíróságon hamarosan híre ment, hogy ismét itthon vagyok. Dr. Bock Pál törvényszéki tanácselnök szólt, hogy a Megyei Földhivatalban jogászt keresnek. s nagyon szeretnék, ha munkát vállalnék ott. Mondtam, hogy csak abban az esetben vállalok ott munkát, ha az ügyvédséget változatlanul tovább folytathatom.
Így a hivatalvezetővel sikerült megállapodnom, hogy naponta átlag egy fél napot a Földhivatalban dolgoztam. Ez annyiban volt előnyös, hogy megvolt a havi fix jövedelmem s ehhez járult, amit az ügyvédi iroda hozott. Októberben kezdtem meg a kettős munkát. Az ügyvédi iroda egyre jobban beindult.
... --- ...
Körülnéztem torna ügyben is. Az elmúlt "romantikus" időszak nem tört meg, sőt kiváló formában voltam. Korábbi tanítványaim: Dobrovóczki fiuk és lányok, Windhoffer Laci, Hujber Pista, Matics Miska, Angeli Imre, Gombor Lajos már bemutatókat tartottak, legutóbb a múzeum előtt, a szabadtéren. Megegyeztünk, hogy ismét bekapcsolódom én is.
Az Irgalmas nővérek (szürkék) iskolájának kis tornaszobájában és az iskola udvarán tartottuk az edzéseinket, mert a rendes tornaterem még más célra volt elfoglalva.
... --- ...
A Földhivatalban egyik munkatársam Latkóczi Lívia volt, aki mint kommunista párttag és aktivista érdeklődött a sport iránt is. Én egyik politikai pártnak sem voltam a tagja, kapcsolatot sem tartottam a különböző pártokkal, pedig ügyvéd társaim többé-kevésbé már kapcsolatot létesítettek velük. Engemet teljesen lekötött a hivatásom és a sport, úgy is mint vezetőt és úgy is mint versenyzőt. Gondolom, hogy Latkóczi Líviának is része lehetett abban, hogy üzenetet kaptam a Kommunista Párt veszprémi szervezetétől, hogy tartsak előadást a tagság részére a tornáról.
A felkérést elfogadtam.
Az előadást zsúfolt hallgatóság előtt tartottam meg a székház első emeleti nagytermében.
Előadásom lényege a következő volt:
Abból indultam ki, hogy a kommunista párt köszöntése így szól: "Szabadság!". A szabadság az egyik legrégibb vágya az emberiségnek. Az ember akkor szabad, hogyha az egyéniségének megfelelő körülmények között élhet. Szabad a madár, ha repülhet a térben De rab lesz, ha kalitkába zárják. Az emberiség a szabadságért már sok vért áldozott.
De hiába vívta ki a társadalom a szabadságát, az egyes emberek továbbra is rabjai maradnak a különböző kötöttségeknek, ha egyénileg is nem harcolnak azért, hogy legyőzzék a kötöttségeket.
Ilyen kötöttség pl. a fizikai gyengeség, vagy az akaraterő gyengesége. A sportot és elsősorban a tornát olyan eszköznek tartom, amelynek rendszeres gyakorlása hozzásegíti az embert ahhoz, hogy teste is és akaratereje is erősebb legyen.
Rámutattam arra, hogy a munkás, aki a gép mellett napi 8 órán keresztül ugyanazt a monoton mozgást végzi, vagy a hivatalnok, aki napi 8 órán keresztül egy íróasztal mellett körmöl, elfásul, egyoldalúvá válik s a munkaidő utáni szabadidejét sem tudja megkönnyebbülten, örömben eltölteni, mert fizikailag is és szellemileg is elfáradt. Ezzel szemben az edzett ember könnyedén végigdolgozza a napi 8 órás munkaidejét, utána sportolni kezd, ezzel újabb izmokat és szerveket mozgat meg, szellemileg is más területre összpontosít, így a munkában elfáradt izmok szabadulnak fel, "pihennek". Ezt nevezik a tudósok "aktív" pihenésnek.
Az ősembernek létszükséglet volt a "testedzés". Mert ha gyümölcsöt akart enni, ezért fel kellett másznia a fára. A ma embere, ha gyümölcsöt akar enni, bemegy a boltba és megveszi. Tehát nem kell fizikai erőt kifejtenie érte, nem úgy, mint az ősembernek. Az ősember, ha húst akart enni, el kellett ejtenie a vadat. Ezért neki erősebbnek, gyorsabbnak és ügyesebbnek kellett lennie, mint az elejtendő állatnak. Nem úgy, mint a ma emberének, mert a ma embere, ha húst akar enni, bemegy a húsboltba és megveszi.
A ma embere tehát nincs rákényszerítve arra, hogy sokoldalúan foglalkoztassa és edzze a testét.
Rámutattam arra, hogy a rendelkezésünkre álló adatok szerint a görögök már az ókorban rájöttek arra, hogy rendkívül nagy jelentősége van a rendszeres testedzésnek és a fizikai vetélkedésnek, a versenyzésnek.
Rámutattam arra, hogy a demokrácia eszméjét első ízben megvalósító görög nép volt az, amely az "ép testben ép lélek" jelszót a gyakorlatba víve létrehozta az olimpiai játékokat, sok újat alkotott a tudományban és a művészetben, kőbe véste az emberi test szépségeit, a maga természetes meztelenségében, izmaiban, az arcokban a győzni akarás feszültségével.
Ismertettem, hogy a görögök által rendezett olimpiai játékokon a versenyszámok futásból, távolugrásból, diszkosz- és gerelyvetésből, birkózásból, öttusából, ökölvívásból, kocsi- és lóversenyből és pankrációból álltak.
Ezeket a játékokat a görögök nemzeti ünneppé emelték. A görögök utoljára Kr. után 338-ban rendeztek olimpiai játékokat. Ezután a történelem kereke úgy fordult, hogy a görögök már nem tudták ezeket a játékokat megrendezni.
Ismertettem, hogy 1859-ben Görögország ismét összegyűjtötte Athénban a görögség színe-javát az olimpiai játékokra, de a további folytatásra már csak 1896 nyarán került sor, amikor Coubertin báró kezdeményezésére megindult újból az olimpiai mozgalom, de most már nem csak a görögök, hanem a világ összes népének részére.
Ezt az első újkori olimpiát hagyománytiszteletből Athénban rendezték és azóta négyévenként rendszeresen megrendezik mindig a világ más táján. Kivételt képez az első világháború idején az 1926. évi olimpia és a második világháború idején az 1940. és 1944. évre tervezett olimpia.
Utaltam arra, hogy Magyarország mindig nagy figyelmet szentelt az olimpiai versenyeknek és a részvétel és az eredményes szereplés az egész nemzet támogatását élvezte.
Ismertettem, hogy Veszprémben a Veszprémi Vasutas Sportegyesület többek között a tornasport felkarolásával is minél több fiatalt kíván bevonni a versenyszerű sportolásba, de szorgalmazza azt, hogy a felnőttek is vegyenek részt a rendszeres testedzésben, mert ez az érdeke a nemzetnek, de érdeke magának az egyénnek is.
A végén megköszöntem azt, hogy a kommunista párt módot adott arra, hogy Veszprém lakosságának egy része előtt a rendszeres testedzés fontosságára a figyelmet felhívjam.
Az előadást a nagyszámú közönség tapssal megköszönte és másnap az előadás megtörténtét a veszprémi újság is ismertette.
... --- ...
Az iroda egyre jobban kezdett fellendülni. Közben 1946 január, február, majd március lett. Kénytelen voltam megválni a Földhivataltól, mert az iroda egész embert kívánt. Ekkor már nálam dolgozott nagybátyám mint ügyvédjelölt: dr. Rácz Gyula is és Gizus a gépírónő.
Napjaim nagyon zsúfoltak voltak, mert reggel hatkor keltem s mentem a Gulyadombra futni az egyik nap, másnap pedig a ref. iskola udvarára, ahol szabadtéri nyújtó volt felállítva.
Aztán mosakodás, öltözés, ügyfélfogadás, vagy tárgyalás, vagy hatóságoknál eljárás egész nap, periratok gépelése, szerződések fogalmazása stb., heti három nap tornaedzés versenyzők részére az időközben felszabadult nagy tornateremben, heti két alkalommal és vasárnap társadalmi tornaedzés nem versenyzők részére, illetve hétvégeken tornaverseny, vagy tornabemutató helyben, vagy vidéken, így Devecserben, Tapolcán, Ajkán, Várpalotán, Balatonfűzfőn, stb.
Az ügyvédi iroda az akkori viszonyok között jól jövedelmezett, és ismét a négy legmagasabb adót fizető ügyvédek közé soroltak be.
Debrecenben, Szegeden és Pécsen is a Vasutas Sportkörnél szerveződött meg a tornaszakosztály. S mivel ilyen címen ingyen utaztunk sportügyben, elhatároztam, hogy egy-egy hétvégén meglátogatom a három tornaszakosztályt és megszervezünk mindegyik helyen egy-egy vasutas tornászbajnokságot.
Időközben levelet kaptam Vilmától is és így megtudtam, hogy Hódmezővásárhelyen telepedtek le. Először Debrecenbe utaztam, majd Pécsre mentem, s utoljára hagytam Szegedet.
A véletlen úgy hozta, hogy ugyanennek a háznak - amelyikben az irodám volt - a második emeletén az egyik három és fél szobás lakásnak a bérlője Szeifart Vilmos nevű nyugdíjas iskolaigazgató volt. Bútorvásárlási ügyben pert indított ellene a Hoffman bútorkereskedő cég. Vilmos bátyám a képviseletével engem bízott meg s a pert megnyertük. Elszámolásunk alakalmával az íróasztalomon feküdt Vilma fényképe. Nézegette a képet és kérdezte, ki ez az aranyos kislány? Azt mondtam: a menyasszonyom. Na, és mikor lesz az esküvő? Sajnos nincs lakásunk, mondtam. Erre ő: ha ezt a kislányt veszed el feleségül, átadom neked a második emeleti lakásomat csak a fürdőszoba melletti szobát tartom meg magunknak, Almádiban ugyanis lakásnak alkalmas nyaralónk van s állandóan egyébként is ott lakunk. Vilmos bátyám egyébként a szocdem párt egyik aktivistája volt s mivel akkor négy párt intézte a fontosabb városi ügyeket (Kisgazdapárt, Kommunista párt, Szociáldemokrata párt, Parasztpárt), nem jelentett problémát számára, hogy a lakást nekem kiutalják.
Ekkor, 1946. áprilisában vált halaszthatatlanná, hogy Szegedre utazzak s Hódmezővásárhelyt útba ejtve megkérjem Vilma kezét.
Itt kell előadnom, hogy időközben elmúlni látszott az a veszély, amely a hadifogságból való szökésem miatt Demoklesz kardjaként a fejem felett lebegett.
A jutasi altisztképző laktanyát ugyanis a megszálló szovjet csapatok foglalták le. A szovjet katonák pedig ahol huzamosabban megtelepedtek, tornaszereket állítottak fel, így korlátot, nyújtót és gyűrűt, sőt Jutason tornalovat is. Úgy adódott, hogy ennél az alakulatnál volt két élvonalbeli szovjet tornász is.
Bemutatóink és versenyeink révén hamarosan híre ment a veszprémi vasutas tornászoknak, újságok is írtak rólunk. Így történt egy alkalommal, hogy megjelent a tornateremben két szovjet katonatiszt és egy tolmács és közölték, hogy szeretnének velünk együtt edzeni. Természetes, hogy ezt tudomásul vettük.
Szovjet tornászok addig még nem vettek részt semmiféle nemzetközi tornaversenyen, így nem ismertük képességeiket. Most megismertük őket. Első osztályú színvonalat képviseltek. Aztán a veszprémi színházban volt egy nagyszabású tornabemutató. Itt korláton, nyújtón, lólengésben, talajon és gyűrűn mutattam be részleteket a főiskolai világbajnoki gyakorlataimból. Bemutattam többek között gyűrűn a "fecskét". Ezt a világon akkor egyedülálló gyakorlatom volt. Csak negyven évvel később mutatta be nemzetközi versenyen az egyik szovjet tornász. A bemutató után odajött hozzám egy szovjet főhadnagy és magyarul megjegyezte: tudják, hogy szökött hadifogoly vagyok, de beilleszkedtem, dolgozom és aktívan sportolok, nem háborgatnak. Aztán eltűnt.
Így adódott, hogy 1946. április első napjaiban elhatároztam, hogy felkeresem Vilmát, és tisztázom, lesz-e a feleségem.

Házasság

El is utaztam Szegedre, megbeszéltük a szegedi és a veszprémi verseny időpontját és részleteit. Útba ejtettem Hódmezővásárhelyt is. Találkoztam Vilmával és családjával. Így adódott, hogy 1946. április 20-án Veszprémben megvolt az esküvőnk, megkaptuk a második emeleti nagy lakást. Született öt gyermekünk. Pillanatnyilag van tizenegy aranyos unokánk. És túléltük a 47-48-as, az ötvenes és hatvanas éveket. De hogy mennyi esemény, mennyi veszély, mennyi aggódás húzódott meg egy olyan családban, ahol a "Családfő" Turul bajtársi egyesületi elnök volt 1941-43-ban, tisztként harcolt a Szovjetunió ellen Kurszktól a Donig, majd Voronyezstől Sztari-oszkolig, illetve hadosztály hadműveleti iroda vezetője volt a hazai harcokban Aradtól a Balatonig, jól menő ügyvédi irodája volt, a népbírósági tárgyalásokon sikerrel védett alaptalanul vádolt személyeket, stb. azt csak elmesélni lehet, de elhinni alig.