Védelmi harcok Magyarország területén

Tehát: 1944. szeptember közepén törtünk előre Aradon keresztül a Keleti-Kárpátok felé. Csapataink felvették az érintkezést a szovjet csapatokkal. Az ezredparancsnokok azt az eligazítást kapták, hogy nem megállítani, hanem csak késleltetni kell a szovjet csapatok előrenyomulását. Így, amikor szeptember 20-a táján megindult a szovjet támadás a Keleti-Kárpátok felől, hadosztályunk visszavonult a magyar határra, Dombegyháza, Battonya, Földeák térségébe és védelmi állást foglalt el.

Tábornok ismerteti a jelenlegi helyzetet. Közli, hogy X ezred válogatott egységekkel hajtson végre ellentámadást. Törje át a szovjet csapatok első vonalát, s a szovjet csapatok háta mögül támadja hátba a velünk szemben álló csapatokat.

A parancsnokok asztalhoz telepedtek. Elővették a térképet. Tanácskoztak. A tanácskozásban részt vett a vezérkari főnök is. Én jegyezgettem, a jegyzetfüzetembe.

Tábornok gondolkodik, majd ismerteti elhatározását és utasítja vezérkari főnököt a részletes terv összefoglalására. Én mindezekről folyamatosan jegyzeteket készítek.

Vezérkari főnök ismerteti a hadműveleti tervet. Én jegyzeteim és az emlékezetem segítségével a hadműveleti irodán megszövegeztem a hadműveleti parancsot. A vezérkari főnök átnézte, ha kellett pontosította a szöveget, majd az irodán megtörtént a hadműveleti parancs sokszorosítása. A parancsnokok az írásbeli paranccsal mentek vissza alakulataikhoz.

A határvonali harcokban már jelentős veszteségeink voltak, de jelentős veszteségeik voltak a szovjet csapatoknak is az ellentámadást végrehajtó különleges egységeink tevékenysége következtében.

Október első hetének végére befejeződött a szovjet támadó egységek felvonulása a határon és hatalmas támadást indítottak hadosztályunk ellen. Közel 400 harckocsi, nagyon sok repülő támogatta a gyalogság rohamait és nagyon erős volt a tüzérségi támogatás is. A harckocsik áttörték védelmi vonalainkat és úgy a harckocsik mint a repülők részéről közvetlen támadás ért több ízben is minket, a hadosztályparancsnokságot is.

A tábornok, a vezérkari főnök és én Mezőkovácsházáról Orosházára autóztunk, majd Szegedre, onnét Hódmezővásárhelyen keresztül Szentesre. Szentesen bevártuk csapataink elhelyezkedését a Tisza vonalában. Okt. 10-e táján a szovjet támadás elérte Szentest és elfoglalták a Szentes-Csongrádi hidat is. Mi repülőtámadás között csónakkal keltünk át a Tiszán.

Csongrádon bevártuk a híd felszabadítását s amikor csapataink is átkeltek a hídon, Kiskunfélegyházára telepítettük a hadosztályparancsnokságot. A szovjet csapatok Csongrádnál hídfőt létesítettek a Tisza nyugati partján, majd Szeged elfoglalása után felvonultak Kiskunfélegyháza irányába.

A fegyverszüneti kiáltvány

Kiskunfélegyházán a Tábornok és a Vezérkari főnöktájékoztatást tartott az ezredparancsnokok részére. Előzetesen gondoskodtak arról, hogy a német hadsereg-parancsnokság részéről a hadosztályunkhoz rendelt német összekötő tiszt - egy német őrnagy - távol legyen. Itt bizalmasan célzást tettek arra, hogy pót-tartalékos legénységből álló póthadosztályunkkal és gyenge felszerelésünkkel a számbeli fölényben levő szovjet - és most már - román hadsereggel s a harckocsi és repülő túlerővel szemben lehetetlen az ellenállás. Ezért erős támadás esetén a parancsnokokra bízta, hogy visszavonuljanak újabb védőállásba, tehát ne erőltessék a merev ellenállást, mert ez csak a halottaink és sebesültjeink számát növelné.

Elérkezett október 15-e. Úgy emlékszem, déltájban hangzott el a rádióban, Horthy kormányzó bejelentette, hogy fegyverszüneti tárgyalást kezdeményezett a Szovjetunióval.

Vezérkari főnök azonnali tűzszünetet rendelt el. Intézkedett, hogy a német összekötő őrnagyot lefegyverezzék és egy szobába záratta. Az ajtaja elé őrt állított. A csapatoknál is nagy megkönnyebbülést okozott a tűzszünet bejelentése. A legénység közvetlen barátkozást kezdett a szembenálló szovjet és román legénységgel.

Nem sokáig tartott az öröm. Elhangzott a Vörös János féle nyilatkozat arról, hogy a fegyverszüneti tárgyalás nem jelenti a harcok beszüntetését. Áttelepült a hadosztályparancsnokság Kiskunfélegyháza és Kecskemét között levő Városföld vasútállomás épületébe. Közben megtörtént a Szálasi féle nyilas hatalomátvétel.

Dr. Temesy Béla tábornokot és Köves-Toronyi Ferenc vezérkari főnököt leváltották. Az új hadosztályparancsnok Radácsi (vagy hasonló nevű) ezredes lett, az új vezérkari főnök pedig egy vezérkari százados. A nevére már nem emlékszem. Engemet is leváltottak, az új hadműveleti s. tiszt Hetyei László hivatásos tüzér főhadnagy lett (a Don menti harcokban ő volt a tüzérosztály segédtisztje Hajdú százados mellett). Az én feladatom ettől kezdve csupán a hadosztálynapló vezetése maradt.

Október 20-a körül lehetett, amikor kb. fél órás hatalmas pergőtűzzel megindította a szovjet parancsnokság Kiskunfélegyháza elfoglalására a támadását. Mennydörgésszerűen szinte egybeforrt a kilövések és a robbanások hangorkánja. Aggódtunk, hogy nem romhalmaz marad-e a szép kisváros a pergőtűz után. Szerencsére a pergőtűz zöme nem robbanó lövedékektől, hanem akna lövedékektől volt olyan rettentően hangos s ezek romboló hatása nem volt nagy. Másrészt a fő tűz nem a városra, hanem a védővonalakra irányult.

Gyalogságunk visszavonult, annak ellenére, hogy az új vezetés szigorú megtorlást, sőt felkoncolást rendelt el azok ellen, akik állásaikat elhagyják. Hadosztályunknál azonban ilyen megtorlásra nem került sor.

Miután a hadműveleti iroda vezetését tőlem Hetyei László főhadnagy vette át, az én feladatom ettől kezdve csupán a hadosztálynapló vezetése volt.

Hadosztályunk következő feladata Kecskemét védelme volt. Mi a városban rendeztük be a parancsnokságot, az alakulataink pedig a várostól délre foglalták el az új védőállásokat. A szovjet vezetés célja Budapest elfoglalása volt s oda Kecskeméten keresztül vezetett az út, tudtuk, hogy a következő főcsapás ismét alakulatainkat fogja érni.

Október végén, november elején valóban megindult a hatalmas támadás állásaink ellen. A szovjet harckocsi és repülőfölény itt is jelentősen segítette a számbeli fölényben levő támadókat.

Következő harcálláspontunk Lajosmizse volt. Csapataink jelentős veszteségeket szenvedtek, ezért a hadvezetőségünk elhatározta, hogy hadosztályunkat felváltja, s parancsot kaptunk, hogy vonuljunk hátra Budapesttől északra a Szentendrei sziget irányába s ott pihenjük ki és rendezzük sorainkat. A Duna közelében volt Görgey Arthur családjának a kastélya. Parancsnokságunk ennek emeleti lakosztályában rendezkedett be.

Pár hetet töltöttünk itt nyugalomban. November végén, vagy dec. elején lehetett már, amikor parancsot kaptunk, hogy a hadosztályt át kell telepíteni a Dunántúlra, a Balatontól délre, Nagykanizsa térségébe s ott kell majd feltartóztatni a várhatóan januárban oda érkező támadó csapatokat. Ez kb. egy hónapos hátországi nyugalmat jelentett.

A 8. póthadosztály harcait és a kiadott hadműveleti parancsokat az általam 1944. szeptembertől 1945. áprilisig vezetett hadosztálynapló pontosan tartalmazza. Az eredeti hadosztálynaplót a nyugati határ átlépése, tehát a hadosztály harcainak beszüntetése után fel kellett küldenem a hadsereg-parancsnoksághoz. Én azonban a hadosztályparancsnok tudtával egy másolatot is készítettem a naplóról és vezettem addig, míg el nem dőlt, hogy a szovjet csapatok előtt fogjuk letenni a fegyvert. Ekkor ezt a naplómásolatot egy vízhatlan viaszos vászonba csomagoltam s ezt beletettem a katonaládámba, s a ládát lakattal lezártam, s amikor egy bokrokkal tagolt nagy mezőségen vonultunk keresztül, egy nagyobb bokorba helyeztem.

Kizártnak tartom, hogy ezt az erősen vasalt katonaládát valaki azóta meg nem találta volna. Én nem kutattam utána. Ettől a területtől északnyugatra egy tanya, úgy emlékszem Nesztelbach térségében tettük le a fegyvert a május 9-i fegyverletételi parancs után 1945. május 12-én és kerültünk Géza bátyámmal együtt szovjet hadifogságba.